A Jónak lenni jó! idei akciójának eredménye egyértelműen jelzi, hogy a magyar társadalom számára határon innen és túl is kiemelt ügy a bajba jutott gyermekek sorsa. A közmédia 2012-ben indította útjára a kezdeményezést, amely immár tizenötödik alkalommal állított a középpontba egy kiemelt jótékony célt. Az idei kampány a háború következtében otthonukat elvesztő, betegséggel küzdő, valamint árva vagy félárva kárpátaljai gyermekek mindennapjaira irányította a figyelmet.

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója a közmédia december 21-i egésznapos élő műsorfolyamában úgy fogalmazott: „A Kárpátalján élők drámai helyzete miatt kézenfekvő volt, hogy kedvezményezettként a KEGYES Alapítványt válasszák, amely a térségben élő árvákat és otthonukat vesztett gyerekeket támogatja. Úgy éreztük, hogy erre a szomorú helyzetre fel kell hívni az ország, "sőt a világ figyelmét is.”
Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte: „A közmédia nemcsak tájékoztat és szórakoztat, hanem felelősséget is vállal a társadalmi ügyek iránt, különösen az elesettek támogatásában.”
Sipos József református lelkipásztor, a KEGYES Alapítvány alapítója hangsúlyozta, az ukrajnai háború kitörése óta tevékenységük még nagyobb jelentőséggel bír. „A kampány hozzájárulhat egy olyan menedékotthon létrehozásához, amely árva és félárva gyermekek, valamint kiszolgáltatott helyzetben élő családok számára nyújtana új esélyt” – mondta az adomány jelentőségéről.
A jótékonysági akció során mintegy 264 ezer hívás érkezett az adományvonalra. A kezdeményezést számos hazai és nemzetközi közszereplő támogatta, köztük André Rieu, Arnold Schwarzenegger és Franco Nero is. A kampány fővédnöke Nagy Elek építész, üzletember, a nagykövetei Kapu Tibor és Cserényi Gyula űrhajósok voltak. A kampány jelentőségét tovább erősítette, hogy megszólították XIV. Leó pápát is, aki exkluzív felajánlással állt a jótékonysági ügy mellé. „A Szentatya egy dedikált pápai sapkát, azaz pileólust ajánlott fel a kárpátaljai árva és félárva gyermekek javára, amely hárommillió forintért kelt el. Az értékes relikviát a ráti gyermekotthonban helyezik el” – ismertette Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója és a Jónak lenni jó! projektvezetője.
A Jónak lenni jó! idei kampánya ismét bizonyította: a legnehezebb időkben is van ereje az összefogásnak, az együttérzésnek és a cselekvő szeretetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.