Majdnem az életébe került a sznorkelezés annak a kétgyermekes családapának, aki bahamai nyaralásuk során egy motorcsónakkal ütközött a vízben, amelynek propellerei rendkívül súlyos sérülésüket okoztak számára. Brent Slough tragédiáját ráadásul felesége, Whitney és két lányuk is látták, miután Brent csupán hat méterre volt a vízben a parttól, amikor elgázolták ott őt.
Hirtelen éreztem egy ütést, majd arra gondoltam: "Most tényleg elütött egy hajó?". A bal lábam ezt követően nem működött jól, és éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben az alsó testemmel
- emlékezett vissza a beleset utáni pillanatokra Brent, akinek a motorcsónak propellerei majdnem leszakították a fenekét a testéről, miután az szinte teljesen levált róla a gázolás után.
A felszínre jöttem és láttam, hogy ketten voltak a csónakban. Az egyik visszanézett, de csak mentek tovább.
Az apát végül idősebbik lánya mentette ki a vízből, amelyet követően kórházba szállították. Ott azonban családjával úgy érezték, nem kap megfelelő ellátást, ami miatt végül mentőhelikopterrel átszállították Miamiba a Bahamákról, Nassauból. Erre pedig azok után volt szükség, hogy a helyi orvos is közölte velük: állapota olyan súlyos, amihez ők már nem értenek. Attól féltek ugyanis, hogy a sérülés elfertőződhet, amely életveszélyes lenne.
Annyira hálás vagyok, hogy életben van
- nyilatkozta felesége, Whitney, aki vele tartott Miamiba, míg lányai a Bahamákon maradtak.
Nagyon nehéz lesz az előttünk álló időszak, komoly orvosi orvosi ellátásra lesz még szüksége. De hiszünk benne, hogy Isten gondoskodni fog rólunk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.