Borzalmas baleset történt Kanadában július 8-án, amikor két pilóta tanonc gyakorlás közben összeütközött egymással. A két tanuló a fel-és leszállást gyakorolták, de nem voltak elég körültekintőek és balesetet okoztak.
A Harv’s Pilótaképző Iskola igazgatója elmondja, a két pilóta egy időben akart landolni. A szemből karambolozó repülőgépek a leszállópálya közelében, a levegőben ütközött össze egymással.
A balesetben mindketten életüket vesztették. A hatóságok megerősítették, a holttesteket kiemelték a roncsok közül. Az iskola elmondta, a fedélzeten rendelkezésükre állt rádiós kapcsolat, azonban a két pilóta nem látta egymást, így nem tudtak felkészülni az ütközésre.
Az egyik pilóta a 20 éves Savanna May Royes volt. A családja vidám és pozitív emberként írta le a fiatal nőt és hozzátették, mindenki szerencsés volt, aki találkozhatott Savannával.
A másik tanuló személyazonossága ismeretlen. Azt azonban megosztották az újságokkal, hogy az egyik tanuló pilóta már majdnem rendelkezett pilótaengedéllyel, a másik áldozat pedig csak pár hónapja csatlakozott az iskolához - írja a Daily Express.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.