AktuálisTűzijátékkal és borral ünnepel az ország Országszerte vigassággal, borral, lakomával, zenével, s persze tűzijátékkal várják augusztus 20-án a nagyérdeműt. Alább a programokból szemezgettünk, s belepillantottunk abba is, milyen forgalomkorlátozásokra számíthat a főváros, amit...
CelebKis Ramóna a mumusa a Barátok közt sajtósának A hírességek sikereiért rengetegen dolgoznak: menedzserek, producerek, sajtósok. Ők a sztárvilág szürke eminenciásai, akik a háttérből irányítják a celebek karrierjét. Sorozatunk első részében a Barátok közt sajtósát ismerhetik meg.
SportKöszönet nélkül távozott Risztov Éva Risztov Éva jó sok edzőt kipróbált már, ezúttal azonban megint új szakember után néz. Széles Sándor és csapata olimpiai bajnokok faragott az úszónőből.
AktuálisRémes betegség kínozza a kis Rékát Magyarországon egyedül a másfél éves örkényi Demeter Rékánál fedeztek fel eddig egy igen ritka, genetikai eredetű betegséget. A kórkép olyan ritka, hogy eddig még nevet sem adtak neki.
CelebSztároknál kíváncsiskodik Pimasz úr Pimasz úr, alias Papp Gergő igazán testhez álló feladatra vállalkozik: hamarosan úgy mutatja be a sztárokat, ahogy ő látja őket. Ráadásul feleségével közösen fog dolgozni, hiszen Judit lesz a műsor operatőre és vágója is.
AktuálisBicikliért taposnak egymás nyakára Egymást tapossák Indonéziában a nemzeti ünnepen. A férfiak olajjal bekent fákra másznak fel, abban a reményben, hogy hazavihetnek egy-egy luxuscikket.
AktuálisPert nyert a vendég ellen a hoteligazgató Egy darabig tűrte a mocskolódást, majd úgy döntött, hogy becsületsértésért feljelenti egyik vendégét Bányai Róbert szállodaigazgató. Meg is nyerte a pert.
CelebSzívdöglesztő bombázó lett Radics Gigi Bomba formába hozta magát Radics Gigi. A közösségi oldalra frissen feltöltött fotóiról a legelső szó, ami eszünkbe jut: a szívdöglesztő. Ám hiába dicsérik a 17 éves lányt: Giginek még nincs udvarlója.
SportBeckhamék nyomdokába lép Hosszú Katinka Hosszú Katinka olyan ismert emberek kedvenc üdülőhelyén mondja ki a boldogító igent vőlegényének, Shane Tusupnak, mint Kate Middleton, David Beckham vagy Brad Pitt.
AktuálisRendet raknak a szigeten Nagy erőkkel zajlik a Hajógyári-sziget helyreállítása a bulizók távozása után. A Bors a hétvégén nézett körül a szigeten.