AktuálisÓriási buli: aranyért hajtottak a kicsik Hihetetlen, hogy már az ovisoknak és a bölcsiseknek is rendeznek versenyeket. A szervező szerint nem a versengésen, hanem a játékon van a hangsúly, a gyerekek mellett a szülők megmozgatása is cél.
CelebLola elölről és hátulról is dögös nő Reklámfotók készültek a szexi nővé érett egykori tinisztárról, Loláról. A képek dögösek lettek, de a Bors riporterei szeretnek a dolgok mögé nézni.
SportNem kell még feltétlenül temetni a Győrt A Bors által megkérdezettek szentül hiszik, hogy hamarosan jobbra fordul az ETO futballcsapatának sorsa. A bajnok Győr öt forduló után még nyeretlen, ma a Paks ellen törné meg a jeget.
AktuálisNem kérnek a fogyatékkal élők szomszédságából Enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékkal élők számára vásárolnak házat Szilvásváradon. Amikor ez a közmeghallgatáson kiderült, többórás vita kezdődött arról, beköltözhet-e a negyven fogyatékkal élő. A tiltakozók a falu idegenforgalmát féltik.
CelebEzt csinálta Hajós András a paplan alatt Az erotika a szégyenlősök pornója – mondta Hajós András a Szépművészeti Múzeumban. A zenész-humorista az egybegyûlteknek arról is mesélt, hogy tinédzserkorában mit művelt a paplan alatt.
AktuálisElkóborolt kiscicák bénították meg a metrót Két ártatlan kismacska órákra leállította a forgalmat az Egyesült Államok legkiterjedtebb metróhálózatának egy részén. A két cica elkóborolt, és a New York-i földalattiba tévedt, de végül mindkettőjüket sikerült kimenteni a sínek közül.
AktuálisSok gyerekről szó szerint leégett a bőr 18+ Több mint tíz gyermek halt meg Szíriában, miután egy vadászgépről napalmmal töltött gyújtóbombát dobtak le egy iskola játszóterére. Több tucat égési sérült került kórházba. A nyugati hatalmak egyelőre nem léptek Bassár el-Aszad pusztítása ellen.
CelebMegváltozott Ördög Nóra és Nánási Pál kapcsolata Karcsún és boldogságtól sugározva pózolt a fotósok előtt Ördög Nóra. A kismamának egyelőre nem hiányzik a tévézés, csak a családjára figyel.
SportFogadási botrány: előre tudták az eredményt? Óriási lavinát indított egy, a világhálóra felkerült Tippmixszelvény, ami a ZTE-Ajka Magyar Kupa-meccsel kapcsolatban fogalmaz meg érdekes kérdéseket.