VéleményVélemény: győztesek A főnökeim nem örültek neki, hogy a hétfői és a keddi lapszámba is én írom a publicisztikát, mert szerintük lehetőséget kell adni a többi kollégának is. Nem jellemző rám, hogy feladom, tehát addig sündörögtem körülöttük, míg...
CelebMásfél éve nincs pasija Danics Dórának Aligha van most nála boldogabb ember, azonban még hiányzik az életéből a szerelem. Danics Dóra elárulta, másfél éve nincs párkapcsolata, most már nem bánná, ha bekopogtatna hozzá az igazi…
AktuálisMegerőszakolta és megölte a terhes prostit December 20-án tárgyalják annak a tavaly elhunyt kismamának az ügyét, akit egy kliense megerőszakolt majd megölt. Az ügyész a lehető leghosszabb időre akarja rács mögé zárni a gyilkost, azaz 37 évre.
AktuálisApja egész arcát megette volna a részeg férfi Kicsit sokat ivott, apja segítségét kérte, aminek az lett a vége, hogy leharapta a szemöldökét.
CelebDöbbenet: alkoholos anyatejjel szoptatott a sztár Amerikában is szeretnek a sztárok önéletrajzi könyveket írni. A Jersey Shore egyik szereplője, Snooki például arról is értekezik saját írományában, hogy anyatejében egyszer annyi alkohol volt, amivel felgyújthatta volna a kertet.
AktuálisCukiság: az elveszett maci megtalálta a családját Twitteren és a Facebookon is megosztotta egy talált plüssmackó képét egy brit hölgy, aki a játékra egy vonaton bukkant rá. A kislány családja belefutott a felhívásba, így visszakerülhetett a gyerekhez a legjobb barátja.
Aktuális9 éves halott kislányt találtak a kukában Az ohiói gyermek megölésével a szomszédját gyanúsítja a rendőrség. A holttestre 12 órával az eltűnése után találtak rá.
AktuálisPénzhoroszkóp 2014: megtanulunk beosztani Reménykedve és izgalommal várjuk, miként alakul az anyagi helyzetünk jövőre. Úgy tűnik, a jövő év némi javulást mutat az eddigiekhez képest, de lesz még néhány akadály, amit le kell küzdenünk. Demeter Mónika asztrológus számította...
CelebElképesztően lerobbant az egykor szexi énekesnő - fotó Sheena Easton a 80-as évek egyik nagy bálványa és olyan hírességek szeretője volt, mint Prince vagy Don Johnson. Az 54 éves énekesnőt most tolószékben, igencsak legyengült állapotban fotózták le.
SportTomoriék könnyen vették az akadályt A szerbiai női kézilabda-vb előtt Görbicz Anitáék azt ígérték, minimum a nyolc közé beverekszik magukat. Állták a szavukat, ugyanis tegnap hét góllal verték a spanyolokat, és így már negyeddöntősök.