AktuálisKéssel fenyegetőzött egy férfi Párizsban, egy rendőt lőtte agyon A párizsi ügyészség szerint a cselekmény pontos körülményeit még vizsgálja a bűnügyi rendőrség.
AktuálisHorror: csak a fogai alapján tudták azonosítani a nőt, akinek megölésével egy rendőrt gyanúsítanak A 33 éves Sarah Everarddal a gyanú szerint egy jelenleg is aktív rendőr végezhetett, akinek tárgyalása tegnap kezdődött az angliai Westminsterben.
Celeb„Az orvosom decemberben azt mondta, hogy vélhetően ez lesz az utolsó karácsonyom” – drámai vallomást tett az énekesnő Sarah Harding, a Girls Aloud nevű brit lánycsapat tagja emlőeltávolító műtéten esett át, de a daganat visszatért a szervezetébe.
AktuálisKisorsolták a hatoslottó heti nyerőszámait, de kié lett a főnyeremény? A héten 430 millió forintért ikszelhettünk.
SportPásztor György a 100. szülinapjára egészséget kíván, a többit pedig megveszi Széttéphetetlen az a szál, ami a 98 éves dr. Pásztor Györgyöt a jégkorongsporthoz köti. Életéről nyilatkozott a honi szövetség egykori elnöke, aki 1933-ban (!) húzott először korcsolyát.
AktuálisKeleti vakcinák nélkül félmillióval kevesebb ember lenne beoltva Magyarországon Ha nem vásárolt volna kínai és orosz vakcinát a kormány, 500 ezerrel kevesebb ember kapta volna meg az oltást.
AktuálisSúlyos baleset: árokba hajtott és meghalt egy autós Dömsödnél A jármű vezetője a helyszínen életét vesztette, utasát súlyos sérülésekkel kórházba vitték.
CelebFésűs Nelly: Már alig várom az oltást! Fésűs Nellyt is megviselte az elmúlt egy év leállás. A színészeten kívül ugyanis más területen egyszerűen nem tudja magát elképzelni, szüksége van a közönség reakciójára, szeretetére, hiszen ebből táplálkozik.
AktuálisEltiltaná a jobboldali újságírókat munkájuk gyakorlásától Fekete-Győr András Már a látszatra sem ad. Korlátozná a sajtószabadságot és újságírókat fenyeget a Momentum elnöke.