Dátum tartomány
Cikk típusa
Rovatok
Szerző szerint

1131-1140 találat megjelenítése a(z) 1214-ből a következő témában:

ufo

UFO Zsolti összezuhant a tárgyaláson

UFO Zsolti összezuhant a tárgyaláson

Folytatódott a bíróságon UFO Zsolti prostiügye: volt szerelme említésekor az énekes zokogva omlott össze. A bíróságra beidézett tanúk között a televízióból ismert hölgy is megtalálható.
Szerelembe esett Kristóf, a szerbiai UFO

Szerelembe esett Kristóf, a szerbiai UFO

Szinte mindig megszeppenten áll a színpadon, kezei közt a mikrofont morzsolgatva, előadásával és hangjával azonban rögtön levesz bárkit a lábáról Karapándzsity Kristóf, aki szeretné, ha nem csak úgy ismernék: az a „fura nevű srác”.
Szépségkirálynőt is futtatott UFO Zsolti

Szépségkirálynőt is futtatott UFO Zsolti

Hiába hozta a cuccait, a bíróság nem engedte haza UFO Zsoltit. Az énekest eltiltották a sajtótól, és egyelőre a kerítés ügyében sem hallgatták ki. Az ügyészség ­szerint szépségversenyzőt is kiközvetített prostinak.
Hét évet is kaphat UFO Zsolti

Hét évet is kaphat UFO Zsolti

Többek között csalás és kerítés miatt áll ma bíróság elé V. Zsolt, az UFO együttes egykori frontembere. A mohósága miatt lebukott „Dr. Love” hosszú börtönévekre számíthat.
Sokk: ufófejet ásott ki a temetőben – fotóval

Sokk: ufófejet ásott ki a temetőben – fotóval

Döbbenetes felfedezést tett egy horvát férfi, mikor szerettei sírját látogatta meg. A férfi rendet csinált a temetőben, ekkor került elő a földből egy eddig beazonosítatlan tárgy. Tudósok is vizsgálják, mire bukkant a férfi.
Megjöttek az ufók Tatabányára?

Megjöttek az ufók Tatabányára?

Erős cikázó fényjelenség közepette pillantottak meg tatabányaiak egy ismeretlen repülő tárgyat városuk felett. Az ufó néhány élelmes le is fotózta, állítják: a villogó fémtárgy nem hasonlított semmilyen ismert repülő járműre.
Földönkívüliek jártak Floridában? - videó

Földönkívüliek jártak Floridában? - videó

Különös fényjátékra lett figyelmes egy Debralee Thomas nevű biztonsági őr a floridai öböl egyik luxusbérházának őrzése közben. Az eseményről készült videofelvétel a szakértők szerint valódi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.