AktuálisHihetetlen: Katy Perry lett a békaarcú lányból Az iskolában rengeteget szenvedett attól, hogy békaarcúnak csúfolták, ám most éppen a külsejéből él meg fényesen. A brit lány keresett Katy Perry-hasonmás lett.
AktuálisA koponyáján kívül nőtt agya a csecsemőnek Az orvosok először azt gondolták, meg sem éli a születése utáni másnapot az a kislány, aki úgy jött a világra, hogy agya egy része a koponyán kívül helyezkedett el. Faith Martin azonban élni akart, és ma már három hónapos is elmúlt.
CelebAngyalok vigyáznak Pécsi Ildikóra Pécsi Ildikót megnyugvás keríti hatalmába, ha betér egy templomba. A színésznő úgy érzi, hite minden bajtól megvédi. Csak azt sajnálja, hogy fiát és unokáját nem sikerült a valláshoz közelebb terelni.
AktuálisApja szerint Xixinek Ágnesnél van a helye Szamosi Ágnesnél lesz a legjobb helyen a kislányom – nyilatkozta a Borsnak Plósz József, az ötéves Xixi apja. A kínai anyától származó kislány, akinek kálváriájáról szerdán beszámoltunk, most nevelőintézetben várja a gyámhatóság döntését.
AktuálisHorror: fagyasztóba gyömöszölte anyja a 3 éves kislányt Előző nap járt az anya házában a rendőrség, akik egy szomszéd riasztása alapján ellenőrizték, minden rendben van-e család háza táján. Egy nappal később a nő kislánya halott volt, testét a fagyasztóba tuszkolták.
CelebDobó Kata náthás, mégis szánkózik Imádja a havat és édesapja zongoráját, de majd az egész telet betegen töltötte Dobó Kata kislánya, Szofi. A gyerek kétéves, színésznő édesanyja pedig még mindig vezeti kismamablogját, ahol beszámol az anyaság örömteli és árnyoldalairól is.
AktuálisEgy éve harcol egy kínai kislányért Ágnes Örökbe fogadna saját gyermekei mellé egy ötéves kínai kislányt Szamosi Ágnes, mert szerinte az anyja nem látja el megfelelően. A gyámhatóság azonban idegeneknél akarja elhelyezni Xixit.
CelebPamela elköltözött: elhagyta Berki Krisztiánt Összecsomagolt, és közös kislányukkal együtt elköltözött szerelme Berki Krisztiántól. Egy titokzatos harmadik állt közéjük, és erről Pamelának fényképes bizonyítéka is van.
AktuálisSzörnyű: acélrúd húzta karóba a 10 éves kislányt A baleset szánkózás közben, a nagy hóban történt, de a lány csodák csodájára túlélte a horrorsérülést.
AktuálisÓvodást erőszakolt a Srí Lanka-i tini A 15 éves fiú egy 4 éves kislányt kényszerített nemi aktusra. Elkapták a rendőrök.