Celeb

Tőlük nedves a háziasszonyok bugyija - fotók 18+

Bors

Létrehozva: 2016.04.03.

Listák tucatjai készülnek a legnépszerűbb pornószínésznőkről, de nem hunyhatunk szemet a tény felett, hogy bizony nem csak a gyengébbik nem képviselői szerepelnek felnőttfilmekben. Íme egy lista, amiből megtudhatja, kik a kedvenc színészek a nők körében.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a pornóipar elsősorban nem a nőknek gyárt filmeket. Ezt a feltevést erősíti az is, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvend az úgynevezett feminista pornó, ami egy másfajta szemlélettel dolgozik, mint a hagyományos felnőttfilmek: próbálja a nők számára is élvezhetővé tenni a látványt azzal, hogy szépen fényképezett, életszerű képsorokkal dolgozik, amikben a készítők elkerülik a nők tárgyiasítását és nem egyszerűsítik le a szexet nyers húsok ütközetére. Ez egyelőre egy friss dolog, ami ugyan egyre nagyobb teret nyer, de még mindig nem terjedt el igazán széles körben. 

Ez persze nem jelenti azt, hogy a hagyományos pornónak ne lennének rajongói a nők körében, sőt. Erotikus fantáziák főszereplői következnek most, azaz olyan férfiak, akik a „klasszikus” szexiparban tevékenykednek ugyan, mégis sikerült belopniuk magukat a nők szívébe, is. A teljesség igénye nélkül összeállított listánkon a legtöbbett emlegetett és legnépszerűbb férfi pornósok szerepelnek. 

James Deen

Egyértelműen a 30 éves amerikai színész, rendező eredetei nevén Bryan Sevilla a legközkedveltebb a nők körében. 18 évesen „csöppent” a szakmába, azóta pedig átlagos külsejével, a pornóiparban szokatlan hétköznapiságával és gyengédségével vált igazán népszerűvé. A hajléktalan, punkból lett színész hírnevének viszont korántsem tesz jót, hogy korábbi (pornós) barátnői sorra állnak elő történetekkel, miszerint Deen bántalmazta őket, és erőszakoskodott velük. Deen persze mindent tagad, amiben nagy segítségére szolgál, hogy munkásságuk miatt viszonylag kevesen hisznek exeinek.

 

Remember when Danielle levitt took pictures of me

A photo posted by James Deen (@therealjamesdeen) on

 

Tommy Pistol

Idén lesz negyven éves ez a sokoldalú tetovált ember, aki szintén nagy kedvence a pornófogyasztó hölgyeknek. A horror-pornóban utazó Tommy Pistol színész, rendező és szakács is, ráadásul munkatársnői szerint már hosszú idő óta ő az egyik legjobb dolog, ami a pornóval történt. Az alábbi videóban pedig tanítói tudását csillogtatja.

Logan Pierce

A pornóipar új csillaga! 2013-ban megkapta a legjobb újonc díját, azóta pedig kollégái mellett a nézők is imádják. A kedves, ártatlan mosolyú kisvárosi fickó, akinek a szülei az exe családjától tudták meg, milyen fába is vágja a fejszéjét... 

 

Basketball? Sorry, I gotta gain this knowledge. S/O @mrosen2 #dahsar

A photo posted by Logan Pierce (@who_is_logan) on

 

Lexington Steele

A 46 éves veterán, 1996-ban vált brókerből felnőttfilmessé. A 24 cm-es mérettel megáldott színész-rendező egyetemi diplomával rendelkezik, de a közönség jobban ismeri arról, hogy ő az első, aki háromszor is magáénak tudhatta az AVN díját, az év férfi „előadója” szerepben. Steele aktívan részt vesz az afroamerikaiak jogainak védelmében, és nagy támogatója Barack Obamának.  

Manuel Ferrara

A francia színész-rendező, igazi nagyágyú. A többszörösen díjazott 40 éves Ferrara eredetileg tornatanárnak készült, de végül másfajta testmozgásban találta meg önmagát, sokak örömére. Első feleségétől 3 gyermeke született, majd a házasága véget ért, de 2012-ben újra megtalálta a boldogságot Kayden Kross pornószínésznő mellett, akitől egy kislánya született. Kross végül az érzőszívű Ferrara kérésére 2013-ban visszavonult.

 

Creepiest wall ever! #douchebag

A photo posted by manuelferrara (@manuelferrara) on

 

 

What a great year!

A photo posted by manuelferrara (@manuelferrara) on

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194277_auto_resized.jpg
origo.hu

A rákos Katalin hercegné elképesztő dolgot tett Harry herceggel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715027710
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194398_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsija: ezt válaszolta a MÁV

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715027710
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715027710
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715027710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség