Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsNagy érdeklődés övezte a daruszentmiklósi lovasnapot, ami már hagyománynak számít a Fejér vármegyei településen. A szombati (jún.6.) eseményt azonban egy szomorú baleset árnyékolta be, egy ponton ugyanis az egyik lovaskocsi felborult, a rajta utazók - köztük gyerekek - pedig lezuhantak róla. A rendőrség büntetőeljárást indított, a hajtóval szemben, ugyanis felmerült az ittasság gyanúja.

A különböző versenyek mellett bemutatókat is tartottak szombaton Daruszentmiklóson, amikor is egy baráti társaság a saját fogatán ülve, a parkoló területén balesetet szenvedett. A baleset pillanatában összesen nyolcan tartózkodtak a kocsin. Egy kilenc év körüli kislány olyan súlyosan megsérült, hogy koponyasérüléssel szállították kórházba mentőhelikopterrel.
Egy baráti társaság lovaskocsival érkezett ide hozzánk, a rendezvényt meglátogatni. A fordulásnál sajnálatos módon elborult a kocsi. A saját elsősegélynyújtónkkal gyorsan odarohantunk és elkezdtük a sérültek ellátását. A mentők nagyon gyorsan kiérkeztek, onnantól ők folytatták az ellátásukat
— nyilatkozta a település polgármestere a Tényeknek.
A hírportál értesülése szerint a baleset azért következhetett be, mert az utasok mind egy oldalon ültek és nem jól oszlott meg a súly.
A baleset következtében egy kiskorú gyermek súlyos sérüléseket, három felnőtt közepesen súlyos sérüléseket, két gyermek pedig könnyebb sérüléseket szenvedett
— mondta az Országos Mentőszolgálat szóvivője, majd azt is hozzátette, hogy őket stabil állapotban sikerült kórházba szállítani.
A balesetben a fogatot hajtó férfi is megsérült, ő kulcscsonttörést szenvedett. Felmerült azonban, hogy ittas volt, amikor elindult a családokkal a parkoló területén. Az esettel kapcsolatban büntetőeljárás indult.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.