Napok óta keresték, már csak a holttestét találták meg az eltűnt egyetemistának

egyetemista
PUBLIKÁLÁS: 2026. január 13. 16:40
A 20 éves diákot utoljára egy szórakozóhely közelében látták. Az egyetemista halála megrázta az intézményt.

Megtalálták annak az egyetemistának a holttestét, akit utoljára egy szórakozóhely környékén láttak.

Eltűnt egyetemistának holttestére bukkantak
Eltűnt egyetemistának holttestére bukkantak 
Fotó: zignal_88 /  Shutterstock 

Itt találták az egyetemistának holttestét

A 20 éves Connor Calleja a Lincoln Egyetem hallgatója volt, vasárnap veszett nyoma. Connort legutóbb egy biztonsági kamera rögzítette a Lincoln University híd közelében, amint vasárnap hajnalban sétált. Ezt követően egy szórakozóhelyről visszautasították, majd a fiatalember eltűnt.

A Lincolnshire-i rendőrség bejelentette, hogy a Brayford Pool evezős vízterület közelében találták meg a holttestet.

Bár a hivatalos azonosítás még nem történt meg, úgy véljük, hogy a 20 éves Connor holttestéről van szó

- mondta a rendőrség szóvivője.

A rendőrség tájékoztatása szerint a családot értesítették a történtekről, őket jelenleg rendőrök támogatják. Az elsődleges nyomozások alapján nem merült fel gyanús körülmény, ezért arra kérik a lakosságot, hogy tartsák tiszteletben a család magánéletét.

A Lincoln Egyetem és a diákszövetség közölte: támogatást nyújtanak mindazoknak a hallgatóknak, akiket Connor eltűnése és halála érintett - írja a Mirror.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.