Döbbenet: már az FBI is üldözi a román baltás gyilkost - akár Magyarországon is lehet

baltás gyilkos
PUBLIKÁLÁS: 2026. január 18. 07:30
Már több mint fél éve hajszolja a román rendőrség Emil Gânjt, azt a brutális gyilkost, aki akár hazánkban is rejtőzködhet. A román baltás gyilkos kegyetlenül kivégezte volt barátnőjét, most pedig már az FBI is a nyakában liheg.

Nyár óta többszáz ember hajszolja Emil Gânjt, azt a brutális román baltás gyilkost, aki kegyetlenül kivégezte nyáron volt barátnőjét, a 24 éves családanyát, Gyurca Andát. Mint arról a Bors is többször írt, a férfi már korábban szakított Andával, a férfi ugyanis kegyetlenül bánt a fiatal családanyával. Gânj viszont nem hagyta annyiban: egyik nap valósággal rárontott a nőre, akit először egy baltával meggyilkolt, majd rágyújtotta a családi házat. 

A román baltás gyilkost már az FBI is keresi
Már az FBI is beszállt a baltás gyilkos felkutatásába   Fotó: rendőrség

Az FBI is keresi a baltás gyilkost

A férfi ezután elmenekült és pillanatok alatt köddé vált. Olyannyira nyomtalanul eltűnt, hogy azóta sem találják, pedig közel 800 román rendőr iramodott utána. Sokakat felháborított a tehetetlenségük ugyanis egybehangzó vélemények szerint a férfit már régen kézre kellett volna keríteni, főleg úgy, hogy nem először mutatkozott meg a hidegvérű kegyetlensége: 

Gânj először azért került a rendőrség látókörébe, mert szexuális kapcsolatot létesített egy 13 éves kislánnyal, utána pedig gyilkosságért is ült, míg egy másik gyilkosságban csupán a neve merült fel - ezt az esetet viszont idáig megúszta.

 A zsaruk minden erejükkel igyekeznek védeni magukat, mint mondták: Gânj vélhetően nem csak, hogy jó előre kitervelte rémséges tettét, de a menekülési útvonalát is megtervezte. A zsaruk szerint ugyanis valószínűleg amellett, hogy második világháborús alagútrendszerekben mozog és pincékben húzza meg magát, előre bekészített élelmiszercsomagokkal és több, eldobható mobiltelefonnal is készült. Sokak szerint segítsége is akad: többen azt állítják, hogy a férfit a családja is segíti. 

Anda családja hónapok óta felháborodottan szemléli a rendőrségi tehetetlenséget, mint elmondták: nem csak, hogy veszélyben érzik magukat, de sokkos állapotban nézik, hogy lányuk gyilkosa azóta is szabadon éli világát - nem véletlen, hogy a család azóta is védőőrizetben él. 

Most viszont felcsillant előttük a remény: a román rendőrség ugyanis felkérte az FBI-t, hogy segítsenek Gânj felkutatásában.

 A az áldozat családjának ügyvédje, Adrian Cuculis elmondta: már csak azért is örömteli a szövetségi nyomozók jelenléte, mert ők olyan fejlett technológiával dolgoznak, amikkel sokkal több információhoz jutnak, mint a román hatóság. Mint kiderült, pont ezért hívták őket: az FBI sokkal több adatot állíthat vissza, mint a helyi rendőrség. Nem lesz könnyű dolguk: a férfi bárhol - köztük Magyarországon is - lehet, emellett az sem kizárt, hogy a külsejét is megváltoztatta.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.