Két kisgyermeket mentettek ki egy forró autóból egy georgiai bevásárlóközpont parkolójában múlt hónapban, miután járókelők értesítették a segélyhívót, amikor gyereksírást hallottak. A rendőrök a Cumberland Mallhoz érkeztek, miután egy nő 13 óra körül hívta a 911-et, és bejelentette, hogy egy kisfiú és egy kislány rekedt a forró autóban a Dick's Sporting Goods üzlet előtti parkolóban.
A rendőrség nyilvánosságra hozta a nő segélyhívását is, amelyben hallható, hogy azt mondja: a gyerekek nagyon fiatalok, egyedül vannak az autóban, és sírnak.
- Ablakai résnyire le vannak húzva, de szerintem ez így nem jó. Most jöttünk ki a Dick's-ből, és hallottam, hogy sírnak a gyerekek – mondta a diszpécsernek.
A rendőrök gyorsan a helyszínre érkeztek, betörték a sofőr oldali ablakot, kinyitották az autót, és kimentették a gyerekeket. Mindketten a hátsó ülésen voltak, és egyikük sem volt rendesen bekötve.
J'quawn Dixont letartóztatták, amikor visszatért az autóhoz, és két rendbeli, másodfokú gyermekbántalmazás miatt emeltek vádat ellene. Nem egyértelmű, hogy ő-e mindkét gyermek apja.
A rendőrség szerint Dixon "kegyetlen vagy túlzott fizikai illetve mentális szenvedést" okozott a 18 év alatti gyerekeknek azzal, hogy 41 percen keresztül hagyta őket a légkondicionálás nélküli járműben – áll a FOX 5 Atlanta által megszerzett elfogatóparancsban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.