Spanyolországban őrizetbe vették egy távolsági busz sofőrjét utasokat megfélemlítő vezetési módja miatt - közölte csütörtökön az El Mundo című spanyol lap. A halálfélelemmel küzdő utasok telefonon értesítették a rendőrséget, egyesek egyenesen azt kiabálták bele a telefonba, hogy "meg fog ölni minket!". A rendőrség a buszt az 1-es számú autópályán állította meg Madrid San Agustín del Guadalix nevű elővárosánál. A sofőrt a helyszínen őrizetbe vették.
Megkeresésre a helyi rendőrség és a busztársaság is megerősítette a történteket. Legalább négy utas feljelentést tett a sofőrrel szemben, akinek alkoholtesztje ugyanakkor negatívnak bizonyult. A busztársaság szerint a férfit még aznap elbocsájtották.
A kedden történt rémfuvar során a sofőr agresszívan elutasította az életüket féltő utasok kéréseit. A busz Pamplonából Madridba tartott, a gondok pedig akkor jelentkeztek, amikor a mintegy 400 kilométer hosszú út nagyjából felénél a második sofőr vette át a volánt. Ezt követően a busz több alkalommal is majdnem letért az úttestről az utasok szerint, akik a két sofőr veszekedéséről is beszámoltak.
Kollégája felszólította, hogy adja át a volánt, de ezt megtagadta
- mondta egy szemtanú. Többen kérlelték a férfit, hogy álljon meg, de az vonakodott, és agresszívan reagált - írja az MTI.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.