A kelet-nebraskai tűzoltók órákon át küzdöttek a lángokkal egy robbanást követően, amely kedden történt egy faforgácspellet-gyártó üzemben. A hatóságok szerint azonban egyelőre nem tudtak elég közel jutni az épülethez, hogy megkezdjék annak a három személynek a keresését, akiket eltűntként tartanak számon.
A robbanás a Horizon Biofuels üzemben történt, amely állati alomként használt termékeket, valamint fűtéshez és ételek füstöléséhez használt faforgács pelletet gyárt Fremont város déli részén.
A város főpolgármestere Joey Spellerberg szerint három személy tartózkodott a épületben, de csak ennyit árult el egy keddi sajtótájékoztatón. Még dolgoznak a gyárba való bejutáson.
Együtt dolgozunk az állami járőrszolgálattal, Nebraska állammal és más szervezetekkel, hogy felmérjük az épület állapotát és szerkezetét, hogy végre be tudjunk jutni.
Az egységek kiérkezéskor hatalmas lángokkal és füsttel találták szembe magukat, nem sokkal dél előtt jelentették be az esetet. Nem ez az első eset, 2014-ben is jelentettek tűzesetet, ekkor egy villamos rendszer sérült meg, de a szerkezet épen maradt.
A tűzoltó parancsnok szerint az üzemben fát és alkoholalapú anyagokat is tárolhatnak. Pamela Hopkins ügyész szerint, aki egyben halottkém is elmondta, hogy a rendvédelmiszervek és a mentőszolgálatok kisiettek a helyszínre és csak remélni tudja, hogy nem kell halottkémi szerepében helytállnia odakint. Egy helyi lakos szerint a robbanásban az egész épület megremegett.
Felkeltem, kinéztem, és hatalmas füstfelhőt láttam
- idézi szavait a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.