Utolsó szívdobbanásával életet adott: Egy 5 hónapos csecsemőben él tovább az elgázolt 16 éves fiú

szervdonor
PUBLIKÁLÁS: 2026. április 10. 20:30
A 16 éves Jayben Camachót fényes nappal gázolták halálra. Miközben a gyászoló család a legmélyebb poklot járja meg, a fiú még a halálában is csodát tett. Jayben szervei ugyanis három embernek, köztük egy öthónapos csecsemőnek adtak új esélyt az életre. Az apa megrázó vallomást tett a tragédia után.

A Chandler High School diákja, a mindössze 16 éves Jayben Camacho egy teljesen átlagosnak induló keddi napon, április 2-án sétált hazafelé, amikor megtörtént a baj. A rendőrség tájékoztatása szerint a fiú nem a kijelölt gyalogátkelőhelyen próbált átvágni az úttesten, amikor egy autó nagy erővel elütötte. Bár a mentők pillanatok alatt a helyszínre értek és kórházba szállították, a fiatal életét már nem tudták megmenteni. A baleset után a család azonban úgy döntött, Jayben szerveit felajánlják: így történhetett meg, hogy a fiú mája egy öthónapos csecsemő életét mentette meg. A gázoló sofőr a helyszínen maradt és mindenben együttműködik a hatóságokkal, de ez aligha vigasztalja a szülőket, akiknek egyetlen pillanat alatt hullott darabjaira az életük.

A 16 éves Jayben Camacho hős lett halálában: szerveivel, köztük májával, egy öthónapos csecsemő életét mentette meg
A 16 éves Jayben Camacho hős lett halálában: szerveivel, köztük májával, egy öthónapos csecsemő életét mentette meg Fotó: Unsplash.com (Képünk illusztráció)

„Remélem, senki nem érez bűntudatot”

A gyászoló édesapa, Benny Camacho Jr. szívszaggató módon nyilatkozott a tragédiáról. Annak ellenére, hogy fia életét egy végzetes gázolás oltotta ki, az apa nem keres bűnbakot, és nem akarja, hogy bárki önmagát eméssze a történtek miatt.

Remélem, senki nem érez bűntudatot semmi miatt. Ne hibáztassátok magatokat! Ez egy tragikus baleset volt, és senki felé nem táplálok haragot. Inkább azt az időt fogom kincsként őrizni, amit vele tölthettem

– mondta megtörten a gyászoló szülő.

Három emberben él tovább a hős tini, köztük az öthónapos csecsemőben

Jayben szülei a legnehezebb órákban is fia önzetlenségét tartották szem előtt. Tudták, hogy gyermekük mindig is segíteni akart másokon, ezért döntöttek a szervdonáció mellett. A nagylelkű gesztusnak köszönhetően három család kapta vissza a reményt és a szeretteit. Az apa elárulta: fia szíve egy másik tinédzserben dobog tovább, tüdeje egy lélegeztetőgépen lévő betegen segített, a legkisebb túlélő pedig egy öthónapos csecsemő, aki Jayben májának köszönheti a jövőjét – írja a People.

Benne volt a vérében, hogy segítsen, kedves és nagylelkű legyen bárkivel

– emlékezett vissza az apa fiára, akit a kórházban az úgynevezett „hősök menetével” búcsúztattak.

Az édesanya, Mary Claire is reméli, hogy fia emléke motivációt ad másoknak:

Bízom benne, hogy Jaybenre úgy fognak emlékezni, mint valakire, aki támogatott és motivált téged, aki mindig előre akart lökni az úton.

 

 

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.