Erdélyi faluból indult, ma pedig ő az első magyar nő, aki feljutott a világ nyolcadik legmagasabb csúcsára, a 8163 méteres Manaszlu valódi főormára. Xénia gyerekként csendes, visszahúzódó kislány volt, aki lógott a tesiórákról, ma mégis oxigénpalack nélkül tervezi feszegetni az emberi határokat. Exkluzív interjúnkban mesélt lavináról, agyi ödémáról, fagyásról és a tiltott vulkánmászásról, aminek majdnem börtön lett a vége.

A kislány, aki lovon kereste a szabadságot
Xénia útja nem a hegyek között, hanem lóháton kezdődött. „Erdélyben nőttem fel, ott szinte kötelező tudni lovagolni, így én is megtanultam már gyerekként” – emlékszik vissza. Már 5-6 évesen könyörgött a szüleinek, hogy vigyék el, profi zsoké akart lenni, de a magassága és a súlya gátat szabott ennek. Később Magyarországra költöztek, ő pedig tovább álmodozott. Ráadásul újabb álmokat szőtt: hegymászó akart lenni, de akkor még ezt elérhetetlennek gondolta.
Ezeket a dolgokat nem szabad álomként kezelni, legalábbis elérhetetlen álomként, hanem igenis tenni kell a célokért és nem szabad elfelejteni azt, hogy gyermekként mit álmodtunk meg. Én mindig is szerettem volna - nem feltétlenül hegyet mászni, hanem - eljutni egzotikus helyekre és olyan helyekre, ahol nagyon kevesen jártak, megtapasztalni az ottani életet. Valahogy ez kötött engem össze a hegyekkel: a buddhizmus és a nepáli és tibeti kultúra szeretete. Innen jött a hegymászás gondolata
– emlékszik vissza a lány.
A legmeglepőbb azonban az, hogy Xénia világéletében gyűlölt sportolni. „Én annyira nem szerettem sportolni, hogy az hihetetlen! Állandóan kitaláltam mindenféle indokot, hogy elkéredzkedjek a tesióráról, főleg, amikor futásra került a sor, attól teljesen kész voltam” – vallotta be nevetve.
Ehhez képest ma már a maratonra készül és félmaratonokat fut az edzésterv részeként, mert rájött: a hegyen a jó kardió nélkülözhetetlen, felér egy életbiztosítással.
A hegymászás számára spirituális út, de a Manaszlun a legkeményebb valóság várt rá. A 2-es és 3-as tábor közötti szakaszon érte a baj.
Egy jégfal alatt álltam a ködben, amikor meghallottam a robajt. A visszhang miatt nem tudod, feléd jön-e a hó. Abban a két másodpercben lepergett előttem az életem. Furcsa érzés volt a fejemben és a gyomromban: kész, ennyi volt
– mesél halálközeli élményéről Xénia.

A lavina végül elkerülte, de a csúcs utáni ereszkedés még pokolibb volt. Fellépett nála a kezdeti agyi ödéma, a nagylábujja pedig súlyos fagyási sérülést szenvedett.
Kilenc órán át küzdöttem lefelé a 8200 méteres magasságból. Rengetegszer összeestem. Tudtam, hogy ott nincs mentés, senki nem fog helyettem lesétálni. Ha egy csomót rosszul kötök meg vagy véletlenül lekapcsolom magam a kötélről a zavarodottság miatt, több száz métert zuhanok, mint az a magyar honfitársunk, aki sajnos nemrég ott vesztette életét.
Xéniát végül helikopterrel sikerült kimenteni onnan, azonnal kórházba szállították. Kérdéses volt, hogy megmaradnak-e a lábujjai.
A bal lábamon majdnem hármas fokú fagyási sérüléseim voltak, a jobbon pedig két lábujjamon egyes, kettes fokú. Ha egy kicsit még tovább maradok a hidegben, lehet, most már nem lenne lábujjam. Az egyik lábujjam nem érzem, a többi szerencsére meggyógyult, de 2-3 hónap kellett hozzá.

Xénia élete Angliában sem pihenés. Három állásban hajt: üzletvezető menedzserként dolgozik, de baristaként, éttermi felszolgálóként és bárban is beugrik, kell a pénz a hobbijára és a felkészülésre. Ebben a hajtásban talált rá a szerelem egy brazil férfi személyében, aki okkal félti szerelmét.
Egy edzőteremben ismerkedtünk meg. Már az elején tisztáztam vele: figyelj, nem egy normális lánnyal kezdtél ki! Szerintem akkor még nem fogta fel. Most már fogja a fejét, hogy mibe ment bele, de már így járt. Nehéz neki, mert minden búcsúzáskor ott a gondolat: vajon látjuk-e még egymást?
– meséli Xénia.

A gyönyörű hegymászónak szinte semmi ideje nincs magára. Reggel 8-tól este 9-ig dolgozik, aztán edz, sokszor a párjával is csak a teremben tudnak együtt lenni.
Nincsenek kávézgatós barátnőim. Ha valaki találkozni akar velem, azt mondom: menjünk el túrázni, legyünk produktívak!
Xénia nemrég egy „nem túl legális” manővert is bevállalt: engedély nélkül megmászta a mexikói Popocatépetl vulkánt, ami 1994 óta zárva van a civilek előtt.
Nem volt túl legális akció és nem is túl veszélytelen, de megoldottuk... Ha elkapnak, börtön is lehetett volna belőle. Bokáig süllyedtünk a vulkáni hamuba, minden lépéssel csúsztunk vissza. Ötször akartam feladni, de végül felértünk a tetejére, 70-80 km/órás szélben. Tudomásom szerint magyar nő még nem járt ott
– számol be Xénia a különleges mászásról.
Történelmi rekordok :

Xénia rendkívül fontosnak tartja, hogy őszintén kommunikáljon a követőivel akik drukkolnak neki és ha csak gondolatban, de "elkísérik" az útjain. A Facebook-oldalán rendszeresen jelentkezik friss hírekkel, legyen szó edzésről, nehézségekről vagy sikerekről. Amikor a Manaszlu után fagyási sérülésekkel és agyi ödémával küzdött, utolsó posztjában így köszönte meg a szeretetet:
Köszönöm mindenkinek, aki támogatott bármilyen módon, köszönöm a kedves szavakat és hogy gondoltatok rám. Minden nehéz pillanatban ezek hajtottak előre. Hálás vagyok kedves barátomnak, Lakpànak, aki megmentette a lábam a fagyástól a halálzónában. De megcsináltuk! Hajrá Magyarország, hajrá Erdély!
Xénia őszintén vallott róla, hogy a saját erejéből, másodállásokból próbálja előteremteni a fedezetet a hegyekre, de a jövőbeli terveihez, mint a pótlólagos oxigén nélküli mászás, már elengedhetetlen lenne a szakmai és komolyabb anyagi támogatás.
„Nagyon remélem, hogy kapok szponzorációt. Sajnos ezeket a drága expedíciókat nem lehet a végtelenségig egyedül, barista és felszolgáló munkákból kifizetni.”

A következő célja már megvan: Nepálban a Dhaulagiri, a világ hetedik legmagasabb hegycsúcsa, ami 8167 méter. Az erdélyi magyar lány ismét bele akarja vésni a nevét a hegymászók történelmébe és ahogy szokta, természetesen viszi magával majd a magyar zászlót is.
Én nagyon szeretek spirituálisan belemerülni ebbe az egészbe, ez lelki utazás is számomra. És annyira szeretem hallgatni a Black Sabbath Planet Caravan című dalát! Amikor elmentem a Magas-Tátrába 17 évesen, akkor volt ez a dal a lejátszási listámon és egyszer csak előjött az emlék, hogy hallgattam, bámulva a csillagokat, körülvettek a hegyek és mágikus érzés kerített hatalmába, hallgatva ezt a dalt... ezt nehéz szavakba önteni.
Szeptemberben kiderül, hogy összejön-e az áhított expedíció, de addig is éjszakánként a Black Sabbath-ot hallgatva idézi fel a semmihez sem fogható, hegyek adta szabadság érzését.
Minden egyes alkalommal, amikor hegyet mászok vagy kint vagyok a természetben, ez számomra a kötelező dal, amit meg kell hallgatnom. Néha éjszaka, mert ugye, fönt az ember nem alszik túl jól. Nincs fényszennyezés, a csillagokat bámulva hallgatni ezt a dalt, ez egy annyira fantasztikus érzés, amiért megéri fölkelni és megéri létezni.
Azt mondja, ilyenkor nem is érdekli, hogy följut-e a csúcsra vagy sem, csak értékeli a pillanatot, azt, mennyire szerencsés. Nehéz visszajönnie a való világba, amikor több mint egy hónapot töltött a semmi közepén. Vissza a rohanó világba, a civilizációba. De újra és újra meghódítja a hegyeket, legyőzi a félelmeit és eltűnődik azon, hogy milyen sok mindenre képes az ember. Csak akarni kell.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.