A rendezvényen a család és a barátok körében nem volt hiány táncból, zenéből és finom ételekből, de a Bors munkatársai látták: Sinka Popey Zsolt már a következő kihíváson töri a fejét. Az ünneplés csúcspontjaként az orosházi legenda a foga közé kapott egy hatalmas kamiont, és úgy mozdította meg a monstrumot, mintha csak egy bevásárlókocsi lenne.

A orosházi férfi az életét szentelte a lehetetlen legyőzésének. Eddig 69 rekord köthető a nevéhez, és aminek kereke van, azt ő már szinte mind elhúzta: a repertoárjában szerepelt már utasszállító repülőgép és harckocsi is. Most azonban élete eddigi legnagyobb dobására készül.
A legfrissebb hírek szerint Popey nemzetközi vizekre – és sivatagi homokra – evez. A közeljövőben Dubajba utazik, de nem turistaként: egy kőgazdag sejk külön kérésére nem először mutatja meg a világnak, mire képes a magyar erő. A sivatagi metropoliszban egy repülőgépet fog elhúzni a fogaival, ami még az ő pályafutásában is mérföldkőnek számít.

Itthon is vár egy brutális nap az erőemberre. Popey elhatározta, hogy május 8.-án három új Guinness-rekordot állít fel egyetlen nap alatt. A helyszín a jól ismert Mezőtúr lesz, ahol tavaly egy adminisztrációs hiba miatt csúszott el a hitelesítés: az út dőlésszöge nem volt megfelelően igazolva.
Idén a helyszínre hívtam a Guinness emberét is, aki személyesen tanúsítja majd a sikeremet
– mondta magabiztosan a Borsnak Zsolt. A tervek szerint két sportmotort fog visszatartani, egy 20 tonnás kamiont húz el foggal, majd nyolc személyautót is megmozgat egyszerre.
A sok edzés és a 20 tonnás súlyok mellett azonban Popey egy egészen másfajta boldogságra is vágyik: bár az ereje emberfeletti, a szíve a családért dobog. Egy mondat erejéig azt is elárulta nekünk, hogy a gyermekvállalás most központi helyet foglal el az életében, és bízik benne, hogy az apaságban is olyan sikeres lesz, mint a tonnák elhúzásában.
Isten éltesse a 45 éves bajnokot, irány Dubaj!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.