A buszmegállóból tűnt el a salgótarjáni Eszmi: 13 év után kiderülhet, hol van

eltűnt lány
PUBLIKÁLÁS: 2026. március 17. 18:00 / FRISSÍTÉS: 2026. március 17. 18:13
Felcsillant a remény, hogy tizenhárom év után végre fény derülhet a salgótarjáni Eszmi ügyére. A rendőrség újult erővel nyomoz az eltűnt lány után. Bár továbbra sincs konkrét nyom, a család bízik benne, hogy most végre kiderülhet, mi történt Eszmivel azon a végzetes napon.

Tizenhárom évvel a rejtélyes eltűnése után ismét új lendületet kapott a nyomozás: újra foglalkoznak a hatóságok Bangó Margaréta Gizella, becenevén Eszmi eltűnésével. A családja számára ez némi halvány reményt jelent, még akkor is, ha továbbra sincs konkrét nyom az eltűnt lány ügyében. 

eltűnt lány
Eszminek már több mint tíz évvel ezelőtt  nyoma veszett. Fotó: Olvasói

Az eltűnt lány már nem érkezett haza

Az akkor 14 éves kislány még 2013. október 4-én tűnt el. Az eltűnése napján a salgótarjáni iskolájából indult volna haza, de előtte még engedélyt kért édesapjától, hogy felmenjen az iskola közelében élő testvéréhez. Oda azonban már nem érkezett meg. Egy szemtanú később egy közeli buszmegállóban látta délután fél négy körül Eszmit, de a buszsofőrök szerint egyetlen járatra sem szállt fel. A rendőrség még aznap megkezdte a keresést, ám sem akkor, sem azóta nem akadtak a nyomára. 

A családja az évek során mindent megtett, hogy megleljék az igazságot: még médiumok segítségét is igénybe vették. Mindeközben a hatóságok sem zárták le az ügyet: Eszmi körözési adatlapja a mai napig aktív. 

Most azonban újabb fejlemények történtek. Eszmi testvére, Niki lapunk megkeresésére elmondta: a húga ügyét nemrég újra elővették, és az a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányságra került. 

Most megpróbálták újra megoldani az ügyet, egy új nyomozó foglalkozik vele

 – tájékoztatta a Borsot a testvér, majd hozzátette: úgy látja, komolyan foglalkoznak az esettel.

– Megint hozzányúltak a húgom ügyéhez – fogalmazott a testvér. Mint tőle megtudtuk, most kifejezetten Eszmi ügyét vették elő. És bár konkrét új nyomról továbbra sem tudnak beszámolni, Eszmi családja még mindig reménykedik. Niki szerint a legfontosabb az lenne, hogy végre kiderüljön, mi történt azon a bizonyos napon.

Remélem, hogy megtudjuk, mi volt akkor, és hogy hová lett Eszmi, mi történt vele

- búcsúzott Niki.

Pont aznap nem működött a kamera  

Eszmi eltűnésének egyik legrejtélyesebb momentuma, hogy az iskolája közelében lévő térfigyelő kamera éppen az eltűnés napján nem működött, így semmilyen felvétel nem rögzítette a gyermek mozgását.

Ez a szerkesztett kép hitelesen bemutatja, hogyan nézne ki ma az eltűnt lány.  Fotó: Facebook / Eltűnt Emberekért Megoszthatod

Az elmúlt években többször is próbáltak a hozzátartozók új lendületet adni Eszmi keresésének: készült róla olyan kép is, amely azt mutatja, hogyan nézhetne ki ma Eszmi, felnőttként. Abban bíznak, hogy valaki egyszer felismeri. 

Eszmi eltűnése máig a legrejtélyesebb ügyek közé tartozik. Ám most talán mégis újra van esély arra, hogy a hozzátartozók közelebb kerüljenek az igazsághoz. 

A rendőrség továbbra is azt kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik Eszmi eltűnésével kapcsolatban, jelentkezzen.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.