„Kevesebb, mint egy évet adtak nekem – a stratégiám visszafordította a betegséget”

rák
PUBLIKÁLÁS: 2026. március 22. 08:30
Orvosi csoda történt vagy véletlen?

Dale Atkinson, a 36 éves kétgyeremekes apuka a gyomorszájnál kialakult, negyedik stádiumú nyelőcsőrák diagnózisával szembesült 2024 októberében. Az orvosok szerint daganata nem operálható, a rák pedig már átterjedt a hasnyálmirigyére, az aortájára és a nyirokcsomóira is. Prognózisa: kevesebb mint egy év. Ma azonban – kevesebb mint egy évvel később – Dale azt mondja, daganata eltűnt, és hamarosan azt is megtudhatja: nincs nyoma betegségének.

Súlyos betegségből épült fel a férfi.
Súlyos betegségből épült fel a férfi.
Fotó: Pexels

A betegség elleni küzdelem

A readingi férfi, aki párjával, Anával és két kisfiával, Axellel és Cole-lal él, úgy döntött: nem hagyja annyiban. Kezdettől fogva elfogadta a brit egészségügy kemoterápiás és immunterápiás kezelését, de saját erőből több mint 100 ezer fontot költött kiegészítő, „tudományos alapú” alternatív kezelésekre is. Ezek közé tartozott a hiperbár oxigénterápia, fagyöngy-injekciók, célzott táplálékkiegészítés, off-label gyógyszerek, genetikai szekvenálás és onkológus tanácsadók véleménye. Minden egyes gyógyszerét laboreredmények alapján, havonta módosították.

Nem vagyok naiv – nem azt mondom, hogy meggyógyultam, de az, hogy gyógyíthatatlannak nyilvánítottak, most pedig talán már nincs is nyoma a ráknak, az nem szerencse. Ez stratégia volt

 – fogalmazott Dale.

2024 októberi diagnózisa előtt Dale éveken át szenvedett gyomorégéssel és refluxszal, amit sokáig az életmódjának tudott be. Amikor már éjszaka is nyelési nehézségek léptek fel, új háziorvosa endoszkópos vizsgálatot javasolt – ekkor fedezték fel a csaknem 10 centiméteres daganatot. Most, 2025 júliusában daganata teljesen eltűnt, áttétei sem látszanak, és hamarosan PET-vizsgálatra megy, hogy kiderüljön: valóban nincs-e nyoma a betegségnek.

Dale nem a rendszer ellen harcol, hanem azt szeretné, ha a tudományos alapú kiegészítő terápiák is elérhetők lennének – akár egy személyre szabott egészségügyi költségkeret révén. 

A rákkezelés ne a pénzen múljon, hanem azon, kinek mire van szüksége

 – mondja. 

A brit Egészségügyi Minisztérium közlése szerint a kezelések finanszírozásáról továbbra is a független NICE dönt a tudományos bizonyítékok alapján, írja a Mirror.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.