Móricz Levente 2012-ben született Hódmezővásárhelyen, ám születésekor agyvérzést szenvedett, amely súlyos, maradandó idegrendszeri károsodást okozott. Ma halmozottan sérült, folyamatos fejlesztésre és teljes körű gondoskodásra szorul. Most azonban a beteg kisfiú és anyukája új otthonát keresi, ezért összefogásra van szükség!

Hegedűs Tímea egyedül neveli fiát, és az elmúlt években mindent annak rendelt alá, hogy Levi állapota a lehető legjobb legyen. A család vidékről költözött el a megfelelő ellátás és fejlesztések miatt, hiszen Levi számára csak bizonyos intézmények és budapesti terápiás lehetőségek biztosítanak valódi segítséget. Most azonban az eddigi biztonság is veszélybe került: a család budapesti otthonát visszakéri a tulajdonos, így mindössze négy hetük maradt új lakást találni.
Követők, barátok, ismerősök… Levi világa most egy olyan helyzetbe került, amire őszintén nem voltunk felkészülve. Mit sem ér az elmúlt évek minden küzdelme, a rengeteg lemondás és az a hosszú út, amit megtettünk, ha most vissza kell mennünk a nullára…
– kezdi bejegyzését Timi a közösségi médiában.
A legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy Levi speciális ellátást igényel, ezért számukra létfontosságú, hogy a VIII. kerületben, a Corvin-negyed közelében maradjanak, ahol az iskola és a fejlesztő intézmény is elérhető.
A kisfiam, Levi speciális ellátást igényel. Az ő egészségügyi és iskolai ellátása miatt számunkra létfontosságú, hogy a Corvin-negyed környékén vagy ahhoz közel maradjunk
– fogalmaz Timi. Az édesanya szerint nemcsak egy lakásról van szó, hanem egy teljesen felépített rendszer fenntartásáról is.
Fontos, hogy folytatni tudja a Fellegvár napköziben a mindennapjait, és hogy megkapja a lakcímhez kötött orvosi ellátásokat is. Ha ez megszakad, azzal nemcsak egy lakást veszítünk – hanem azt a rendszert is, amit évek alatt építettünk fel neki
– teszi hozzá.
A család jelenleg rezsivel együtt maximum 160 ezer forintos albérletet keres, ami a környéken szinte lehetetlennek tűnik.
Tudom, hogy ezen a környéken nagyon nehéz, de jelenleg ez az a keret, amit biztosan, tisztességesen vállalni tudok
– írja Timi, aki azt is hangsúlyozza, hogy megbízható bérlők: közel két éve élnek jelenlegi otthonukban, mindig pontosan fizettek, és ajánlást is tudnak adni. A család egy jólnevelt kiskutyával, Macival költözne. A helyzet súlyosságára barátnője, Laky Barbara is felhívta a figyelmet, aki az összefogás erejében bízik.
Levi világa most egy olyan helyzetbe került, amire nem voltunk felkészülve. Ez nem egyszerű lakáskeresés, hanem egy kisfiú biztonságáról szól
– mondja Barbara.
Levi és Timi egy egészet alkotnak. Levi számára Timi a világmindenség, és Timi számára Levi. Ezért létfontosságú most a közösség ereje.
– zárja gondolatait Barbara. Az idő azonban sürget: mindössze négy hét alatt kell megtalálniuk azt az otthont, amely nemcsak falakat, hanem Levi számára létfontosságú biztonságot is jelent.
Tudsz segíteni? A családhoz itt találsz elérhetőséget!
Érdekel még hasonló történet? Nézd meg videón!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.