Szívszorító baleset rázta meg az angliai Gainsborough közösségét: a 15 éves Lucy Reed életét vesztette, miután egy kiadós ebéd után ment be a vízbe Cleethorpes partjainál.
Lucy 2023. június 24-én utazott édesanyjával egy egynapos kirándulásra, és röviddel ebéd után – amely pizzából és sült krumpliból állt – barátnőjével együtt a vízbe merészkedett. A lányt azonban elsodorta az apály és hosszú percekig harcolt az árral. Az eset után kiderült: a tragédia oka az volt, hogy Lucy úszás közben hányt, majd a gyomortartalmát beszívta, amitől elveszítette az eszméletét. A halál oka fulladás volt – állapította meg az orvosszakértő.
A mentők több mint három órán át keresték, végül egy helikopter segítségével emelték ki a vízből. Hiába próbálták újraéleszteni, a kórházban halottnak nyilvánították, értesült a Mirror. A grimsby-i halottkémi vizsgálat során Paul Smith fő halottkém úgy fogalmazott:
Lucy halála szerencsétlen baleset következménye volt. Túl mélyre került, a sodrás egyre messzebb vitte a parttól, és nem tudott visszatérni. A gyomortartalom aspirálása okozta az eszméletvesztést.
Lucy édesanyja, Liz elmondta: kislánya imádta a tengerparti játékokat, gyakran nevezte „az árkád királynőjének”. Bár figyelmeztette, hogy várjon az úszással ebéd után, Lucy mégis hamarabb bement a vízbe. A tragédia a nyár legforróbb napján történt, amikor a partszakasz zsúfolásig megtelt emberekkel. A parti őrség, a rendőrség és a vízimentők összehangolt keresése sajnos nem járt időben eredménnyel. Egy szemtanú végül 600 méterre a parttól látta a lányt nehéz helyzetben, innen indult újabb, célzottabb kutatás.
A halottkém kiemelte:
Lucynak 15 évesen biztonságban kellett volna lennie. Sajnos nem volt erős úszó, és a sodrás túl messzire vitte. Halála minden szülő rémálma.
A tragédia után a család és barátok mintegy 1000 fontot gyűjtöttek a királyi vízimentők (RNLI) javára. A Parti Őrség szóvivője megrendülten nyilatkozott:
A dagály nemcsak a nyílt tenger felől jön – hátulról is alattomosan megközelíthet, csapdába ejtve az embert.
A hivatalos jelentés szerint Lucy halála után még 22 eltűnési bejelentés érkezett ugyanazon a napon, így a hatóságok minden erejüket megfeszítve próbáltak segíteni. A zárszóban Smith fő halottkém így fordult az édesanyához:
Semmi, amit mondhatnék, nem csökkentheti a fájdalmat. Csak azt kívánhatom, hogy az idő adjon némi enyhülést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.