Hatalmasat hibázott egy sofőr Kunszentmártonnál, ez pedig két ember életébe került. Péntek reggel súlyos balesethez riasztották a mentőket: egy autó letért az útról és az árokba csapódott. Az autóban öten ültek. Egy nő vezetett. Az utasok közül egy 65 éves férfi a helyszínen életét vesztette, egy másik, 30 év körüli férfi pedig a kórházba szállítását követően hunyt el. Úgy tudni, az idősebb áldozat a nő férje volt.
A Tények információi szerint a tragédia egy előzés közben következett be: a sofőr – eddig tisztázatlan okból – ugyanis egyszer csak félrerántotta a kormányt. Elvesztette uralmát a jármű felett, ami letért az útról, végül pedig az út melletti árok állította meg. A járműből a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk az utasokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.