„A legmélyebb pontra kerültem” – magára hagyták a kórházban a lebénult anyát

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2025. augusztus 03. 05:30
Embertelen körülmények uralkodtak a kórházban. Egy lebénult édesanya elárulta, min ment ott keresztül.

Napokig feküdt saját székletében egy törött hátú nő egy hírhedt brit kórházban – az ápolók ugyanis megtagadták tőle a legalapvetőbb ellátást is. A 38 éves Cheryll Rich gerince tavaly nyáron tört el, amikor egy jótékonysági kajaktúrán lezuhant egy csatornazsilip platformjáról. Az asszony deréktól lefelé megbénult, majd sürgősségi műtét után a hírhedt basildoni Linford osztályra került. Itt azonban valódi rémálom vette kezdetét. 

kórházban
Embertelen körülmények uralkodtak a kórházban. A lebénult édesanya a poklok poklát élte át
Fotó: Tong_stocker /  Shutterstock 

Cheryll elmondása szerint napokig nem mosták meg, nem cserélték ki az átnedvesedett kórházi ruháját, öt napig még vizet sem kapott. Az ápolók szinte semmibe vették, kérdéseire gúnyos tekintetekkel reagáltak, éjszaka pedig hangosan zenéltek, elektromos cigit szívtak és gyorséttermi ételeket ettek a kórteremben.

Úgy bántak velem, mintha nem is lennék ember. A legmélyebb pontra kerültem, amit csak el lehet képzelni

 – nyilatkozta Cheryll. 

Megdöbbentő, de saját párja, az 51 éves Jack Barnes volt kénytelen letakarítani róla a székletet, miután az ápolók egyszerűen a kezébe nyomtak egy tál vizet, és annyit mondtak: 

Csinálja meg maga!

"Vérben és székletben feküdtem, Jacknek kellett megtisztítania engem. Megalázó és embertelen volt" – emlékezett vissza a kerekesszékbe kényszerült anya. 

Pokoli kórház

A nő ráadásul menstruált is, katéterét napokig nem cserélték, és mivel saját erejéből nem tudott mozogni, felfekvések fenyegették. A személyzet azonban sem segíteni, sem emberként bánni nem akart vele. Sőt, egy alkalommal, amikor segítségért csöngetett, egy feldühödött ápoló berontott, elhajította a csengőt, és szó nélkül kiviharzott. 

Bűnözőként bántak velem. Úgy éreztem, mintha valami szörnyűséget követtem volna el

– mondta megtörten Cheryll. 

A kórterem ablakán nem volt függöny, így amikor végül ruhát cseréltek rajta, az az egész udvar szeme láttára történt. Cheryll panaszát végül meghallgatták, és áthelyezték egy másik osztályra, ahol az ottani személyzet is megdöbbent előző osztály viselkedésén. A kórház igazgatósága levélben kért bocsánatot Cherylltől, elismerve, hogy a történtek „elfogadhatatlanok” voltak – írja a Daily Mail. Azonban egyetlen munkatárs sem kapott hivatalos büntetést a borzalmas bánásmódért. 

A nő párja, Jack elmondása szerint a történtek teljesen összetörték őt: 

Otthon kitört belőlem minden. Sírtam a nappaliban, azt éreztem, széthullik az életem.

Cheryll jelenleg is hosszú rehabilitáción megy keresztül, nem biztos, hogy valaha újra tud majd járni. Egy azonban biztos: valaki egyszer meg fog halni ezen az osztályon, ha nem változtatnak sürgősen. 

A méltóságom elveszett. Pokol volt az egész

 – zárta megrendítő vallomását Cheryll.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.