Műtét miatt utazott külföldre a fiatal anyuka, de nem sokkal később nagyon megbánta. Chloe Roiser áprilisban utazott Törökországba, hogy Antalya egyik kórházában végeztesse el a beavatkozást, de hetekkel később valóságos rémálomban találta magát.
A több mint 4700 dollárba (1,6 millió Ft) kerülő műtét után Roiser, a 31 éves, ötgyermekes anyuka, egy éjszakát töltött bent a kórházban, és ekkor még nem észlelt semmi szokatlant.
Úgy tűnt, minden rendben. Ha még sosem csináltattál ilyet, nem tudod, mire számíts. Erős fájdalomcsillapítókat kaptam, nagyon-nagyon fájt. Csövek voltak a melleimbe vezetve, amiket nekem kellett minden nap kiüríteni a műtét után. Nem is igazán láttam semmit, mert mindent kötés takart.
- emlékezett vissza a beavatkozást követő napokra Chloe.
Pár nappal később, a kontrollvizsgálaton is úgy tűnt, minden rendben, új kötéseket kapott, majd engedélyezték, hogy hazatérjen Angliába. Otthon Chloe, aki korábban az egészségügyben dolgozott, magabiztosan látta el önmagát.
Követtem az utókezelési utasításokat. Ápolói diplomám van, nem vagyok buta, tudom, mit csinálok. Megkaptam minden szükséges eszközt az ellátáshoz, és én végeztem a kötéscserét.
Egy nap azonban észrevette, hogy valami nincs rendben az egyik mellével.
Úgy nézett ki, mintha valami történne a varratokkal.
Május végén, amikor végre levehette a kötéseket, szörnyű látvány fogadta.
A mellbimbóim széle piros és duzzadt volt.
Egy héten belül, bár krémeket használt és többször is írt az orvosainak, jól látható fertőzés alakult ki a varratok környékén. Ekkor döntött úgy, hogy újra felveszi a kapcsolatot a kórházzal, és azonnal visszarepült Törökországba.
Amikor megláttak, hat adag antibiotikumot és négy helyi érzéstelenítőt adtak közvetlenül a melleimbe. Nagyon súlyos fertőzés volt, szikével kellett eltávolítaniuk a fertőzött szövetet. Azt mondták, a mellbimbóm egy részét elveszítettem, és ekkor már megerősítették, hogy szövetelhalásról van szó.
Chloe szerint az orvosok ekkor sem voltak túl közlékenyek, és végül csak annyit mondtak neki, hogy tovább kell maradnia. Így most több időt és pénzt áldoz a beavatkozásra, mint eredetileg tervezte.
Sajnálom, hogy egyáltalán belevágtam. Sokan meg fogják mondani, hogy nem kellett volna. Részben tényleg az én hibám.
A fiatal anya műtéte csak egy önbizalom-növelő lépésnek indult, de rádöbbent arra, hogy soha nem kellett volna hozzányúlnia a testéhez. A jövőjével kapcsolatban nem kapott biztos információkat; nem tudja mikor látja újra orvos - írja a People.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.