Annie Bennett tavaly kapta meg a sokkoló diagnózist. A rák ugyanis átterjedt a csontjaira, amit már nem tudnak meggyógyítani.
Azonban az orvos elmondta, hogy még évei lehetnek hátra, ami egy kis fényt jelentett a a nő számára. A sokkoló hír ellenére 12 hónappal később élete legboldogabb időszakát éli. Új értelmet talált az életében, méghozzá azt, hogy segítsen másokon a nehéz időkben.
2024 áprilisában diagnosztizáltak nála másodosztályú emlőrákot. Eleinte az orvosok bizakodtak, hogy gyógyítható a betegsége, azonban további vizsgálatok elvégzése után kiderült, hogy gyógyíthatatlan
Az volt az elvárásom, hogy megkapom a kezelési tervemet, amelyről korábban azt mondták, hogy kemoterápiát, sugárkezelést és műtétet fog magában foglalni, ehelyett azonban azt közölték velem, hogy a rák gyógyíthatatlan.
- nyilatkozta Annie.
Tudta, hogy a helyzetét mások segítésére szeretné fordítani, és úgy érezte, most olyan erővel bír, ami miatt az emberek hallgatni fognak rá. Így a diagnózisa után öt nappal blogot indított, ahol megosztotta tapasztalatait és érzéseit.
A diagnózisom nem dönt le a lábamról. Végül is azt mondták, hogy még évekig itt leszek. Akkor miért ne tehetném értékessé ezeket az éveket?
- mesélte Annie
Az elkövetkező hónapokban kereste, hogyan használhatná fel a helyzetét jó célra, a válasz csak egy karnyújtásnyira volt tőle. Annie mellett mindig ott voltak lányai, elkísérték az orvosi vizsgálatokra. Bár midig támogatták édesanyjukat, ezt viszonozni szerette volna. Ekkor jött rá Annie, hogy kevés segítség áll rendelkezésre a hasonló helyzetben lévő fiatal felnőttek számára.
Ekkor született meg a The Chronicles of Hope CIC, ami 2024 decemberében el is indult - írja a Metro.
Most már van célom. A The Chronicles of Hope úgy működik, mint egy jótékonysági szervezet, célunk érzelmi és anyagi támogatást nyújtani azoknak a fiatal felnőtteknek, akiknek szüleiket vagy gondozóikat életet korlátozó betegség érte
- nyilatkozta Annie.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.