Gizi néni idén ünnepelte a 108. születésnapját. A Bors is felköszöntötte. A mindig vidám asszonyt egy ország imádja, a megható története és az élni akarása sokak szemébe csalt könnyeket. Korábban kórházba került, de már hazaengedték. Megtudtuk, hogy érzi magát most és mit csinál a nyáron.
Gizi néni a III. kerületi lakásában él a kisebbik fiával, Árpáddal és a fia feleségével, Edittel. Az összetartó család mindenben támogatja a 108 éves hölgyet.
„Jól érzi magát, nincs semmi probléma vele” – árulta el érdeklődésünkre Gizi néni menye, Edit.
A nagy melegeket is bírja. Jön velem vásárolni is. A házból meg is jegyezte az egyik szomszéd, hogy látott minket és nem hiszi el, hogy ennyi idős.
Gizi néni néhány hónappal ezelőtt kétoldali tüdőgyulladással került kórházba, csodával határos módon felépült. Most otthon lábadozik, a bal kezét megviselte az infúzió, ezért nehezen tudja mozgatni.
Általában tévét néz, rejtvényt fejt, egyedül a kézimunkázás, a hímzés az ami nem megy, mert még nem az igazi a bal keze. Jön-megy, például, ha valamit szeretne csinálni a konyhában, akkor ott vagyok mellette, hogy segítsek. Volt, hogy csinált magának rántottát. Elpakol, rendet rak maga körül
– mesélte Edit.
A családja mindent megtesz Gizi néniért és remélik, hogy még sokáig velük lehet.
Az ország egyik legidősebb embereként a 108 éves Nemecz Gizella, azaz Gizi néni pillanatok alatt híressé vált. Mindez nem pusztán kora miatt történt, hanem azok miatt az elképesztő dolgok miatt, amike keresztül kellett mennie.
„Átvészeltem a második világháborút, senkinek nem kívánom azt, amit én Budapesten átéltem”– mondta korábban a Borsnak Gizi néni, aki akkor édesanyja és keresztanyja életét megmentette egy bombatámadás során.
Családja ráadásul már az 1700-as évektől Magyarországon él, így olyan események résztvevői voltak, mint az 1848-as forradalom és szabadságharc, az első és a második világháború, valamint az 1956-os forradalom.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.