Egy nő a parkolóban állt, miközben a mentősök kétségbeesetten próbálták újraéleszteni a férjét. Minden érzékszervével rá figyelt, de azt is észrevette, hogy a közelben egy idegen nő zokog. Nem ismerte, és furcsának találta a reakcióját. Később tudta csak meg, miért volt annyira kétségbeesett az a nő.
Ez a nő két és fél éve viszonyt folytatott a férjemmel. Lehet, hogy giccsesen hangzik, de én mindig a legjobb barátomnak tartottam a férjemet, Davet. Tizennyolc évesen ismertük meg egymást, és öt évvel később összeházasodtunk. Később született két gyerekünk, én otthon maradtam velük, míg Dave a karrierjére koncentrált
- osztotta meg névlenül a nő.
Elmondása szerint a férje sokat dolgozott váltott műszakban, így néha alig voltak együtt, de boldognak hitte a házasságukat. Aztán jött a hívás, hogy Dave összeesett a munkahelyén. A kórházban kiderült, hogy két szívrohama is volt, és az agya percekig nem kapott oxigént. Újra kellett éleszteni, életmentő műtétet hajtottak végre rajta, majd kómában maradt.
Három nappal később a nő visszakapta férje telefonját, azzal a szándékkal vette a kezébe, hogy lemondja a családi nyaralást. Ehelyett üzeneteket és fotókat talált, egy nőtől, aki ismerős helyeken, ismerős ágyneműben volt Davevel.
Fizikailag rosszul lettem, amikor felismertem az ágyneműmet és a párnáimat, ez a nő az én ágyamban volt a férjemmel. Öklendezni kezdtem. Kontrollálhatatlanul remegtem. A következő pillanatban már azt vettem észre, hogy rohanok végig a folyosón az intenzív osztályon, és azt üvöltöm, hogy le fogom kapcsolni az életben tartó gépeket.
A nőt csak az orvosok és ápolók tudták visszatartani. Barátai vitték haza, majd egy közeli rokont kérte meg, hogy derítse ki, ki volt az a nő. Pár óra múlva megérkezett a válasz, hogy a férje már évek óta kapcsolatban volt egy kolléganőjével.
Állítólag azt mondta, hogy a férjem élete szerelme volt. Pedig neki az enyémnek kellett volna lennie. Valahogy sikerült annyira összeszednem magam, hogy írjak neki egy levelet. Azt írtam, megértem, hogy fontos volt neki a férjem, de arra kérem, tisztelje a családját, és adjon nekünk teret, hogy mellette lehessünk, amíg jobban nem lesz.
A levélre választ nem kapott a nő. Dave egy hónappal később tért magához, de nem ismerte fel a feleségét az agykárosodás miatt, emlékezete 25 másodperces ciklusokban működött, így felesége tudta, hogy soha nem fog választ kapni kérdéseire.
Három évvel a szívrohama után egy bentlakásos, speciális gondozó intézménybe került, addigra már nem tekintettem magunkat férjnek és feleségnek.
A nő egy utolsó búcsút vett férjétől és a válás mellett döntött. Majd rengeteg terápia után, évekkel később újraházasodott - írta a Metro.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.