Egy kétgyermekes édesapa nem sokkal azután életét vesztette, hogy agydaganatának tüneteit tévesen depressziónak hitték. A derbyshire-i Eckingtonból származó Jamie Acaster először akkor kezdte el sejteni, hogy nincs minden rendben, mikor nehezen idézett fel beszélgetéseket, és kedvenc futballjátékosai nevére sem emlékezett.
A háziorvosnál tett ismételt látogatások során depresszióval kezelték, holott meg volt győződve róla, hogy szó sincs ilyesmiről. Jamie állapota az első tünetek megjelenése után nem sokkal romlani kezdett: elkezdett neveket elfelejteni, nehezen ismert fel szavakat, és a beszélgetés is egyre nehezebbé vált számára. Nővére, Donna egyre jobban aggódott a testvére állapota miatt, így azt tanácsolta, keresse fel a sürgősségit.
Amikor elkezdett felhívni olyanokkal, hogy a dolgok nem stimmelnek, vagy nem emlékszik az emberek nevére, tudtam, hogy valami baj van
– idézi a Mirror a nőt.
Bár az orvosok ragaszkodtak hozzá, hogy Jamie depressziós, a férfi 2023 áprilisában elment egy MRI-vizsgálatra, amely végre feltárta az igazságot. Donnát a munkahelyén hívta fel.
Azt mondta: "Úgy gondolják, hogy agydaganat". Azonnal elhagytam a munkahelyemet – ez teljesen összetört.
A 48 éves Jamie-nél glioblasztómát, egy rendkívül agresszív agydaganatot diagnosztizáltak, és mindössze 12-18 hónapot adtak neki. Még ugyanazon év májusában két műtéten is átesett, és a daganat 95%-át sikerült eltávolítani, majd nem sokkal később megkezdték a kemoterápiát és a sugárkezelést.
A műtét súlyos következményekkel járt, Jamie-nek napi 50 gyógyszert is szednie kellett, emellett máj- és veseproblémái voltak. Később tüdőembólia is kialakult nála, ami korlátozta a kezelési lehetőségeket.
Valahányszor azt hittük, hogy egy akadályt már leküzdöttünk, újabb jelent meg. A szervezete szinte mindenre rosszul reagált – a gyógyszerekre, a kemoterápiára, még a szteroidokra is
– árulta el Donna.
Bátor küzdelme ellenére Jamie 2024. szeptember elsején elhunyt egy halálos vérrög miatt, ami a tüdejében alakult ki.
Jamie feleségét, 15 éves lányukat, Avát és 12 éves fiukat, Harryt hagyta hátra halálával. Családtagjai a temetésén kék-fehérben jelentek meg, hogy kedvenc futballcsapata, a Sheffield Wednesday színeiben emlékezzenek meg Jamie-ről.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.