Ugyan csak 1-1-es döntetlenre futotta a Liverpooltól a Brentford elleni szezonzárón, a mérkőzés így is emlékezetesre sikerült Andy Robertson és Mohamed Szalah búcsúja miatt. A lefújást követően az Anfield gyepén egy megható ünnepség keretében köszönt el a szurkolótábor és a csapat a két klubikontól, a ceremónia alatt egy érdekes jelenet is történt a pályán az egyiptomi sztár, valamint Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos között.

A kilenc év után a Vörösöktől távozó klasszis előtt a Liverpool játékosai tiszteletük jeléül sorfalat álltak.
Szalah meghatottan sétált társai között, ám a sor végén álló Kerkezhez és Szoboszlaihoz külön odalépett: előbbivel lepacsizott, utóbbit pedig hosszan megölelte.
A liverpooli magyarokon kívül csak Joe Gomezhez és Alisson Beckerhez ment külön oda az egyiptomi, feltehetően azért, mert ők is a távozás küszöbén állnak a szezon végén.

A Szoboszlai–Kerkez–Szalah trió köztudottan szoros kapcsolatot ápol: gyakran együtt reggeliznek az edzések előtt, szabadidejükben is rendszeresen találkoznak, sőt a két magyar játékost Szalah már több alkalommal is vendégül látta otthonában.
A következő szezonra azonban az egyiptomi támadót elveszítik a magyar légiósok, ám a látottak alapján a barátságnak remélhetőleg ezzel nincs vége.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.