Szomorú bejelentés Liverpoolban; rettegnek, hogy elveszítik Szoboszlait

Szoboszlai Dominik
PUBLIKÁLÁS: 2025. november 16. 17:45
Arne Slot, a Liverpool vezetőedzője elismerte, már nem téma a bajnoki címvédés; Szoboszlai Dominik fizetése komolyan megemelkedhet az új szerződéssel; Tóth Bence, Hódi Pamela férje öngólt lőtt a Pécel focicsapatában. A Bors legolvasottabb heti sporthírei közül válogattunk.

Szoboszlai Dominik két, a hajdani Fradi-játékos Tóth Bence egy – mégis, mennyire más! – hírrel került be a Heti Top-válogatásunkba, azaz a Bors legnagyobb érdeklődést kiváltott sporthírei közé november 10. és 16. között.

Arne Slot már a szezon fele előtt lemondott a Liverpool bajnoki címéről, pedig Szoboszlai továbbra is mindent megtesz
Arne Slot már a szezon fele előtt lemondott a Liverpool bajnoki címéről, pedig Szoboszlai továbbra is mindent megtesz     Fotó: Peter Byrne - PA Images

Lemondott a címvédésről a Liverpool edzője?

Két győzelem után, múlt hétvégén fájó pofonba szaladt bele a Liverpool az angol élvonalban. Úgy tűnt, a gárda az Aston Villa és a Real Madrid elleni sikerekkel visszatért a nyerő útra, a Manchester City otthonában azonban Arne Slot angliai munkásságának eddigi legsúlyosabb verésébe szaladt bele a Pool. A hazaiak 3-0-ra nyertek, Szoboszlai Dominik végig a pályán volt, Kerkez Milos csereként próbált segíteni. Arne Slot vezetőedző a meccs után keserűen beszélt a Vörösök jelenlegi céljairól. A holland szakember nyilatkozatát ezen a linken olvashatod.

Szoboszlai Dominik fizetése heteken belül emelkedhet

Harmadik liverpooli szezonjára a Liverpool legjobbja lett Szoboszlai Dominik. A magyar játékos középpályásként és védőként is bizonyítja, kihagyhatatlan a Pool keretéből. Ezt nem csak a csapatnál látják, de sajtóhírek szerint a riválisok szívesen elhappolnák a válogatottunk csapatkapitányát. Éppen ezért a Liverpool vezetése retteg, hogy elveszítheti a magyar klasszist, és mihamarabb hosszabbítani akar vele, ezzel pedig jócskán emelkedhet Szoboszlai Dominik fizetése – a részletekről ezen a linken olvashatsz.

Bakot lőtt Hódi Pamela férje

36 évesen is focizik Hódi Pamela férje, Tóth Bence, aki több mint 10 éve még a Fradiban játszott. Jelenleg a Pest vármegyei másodosztályban szereplő Pécel színeiben rúgja a bőrt, és úgy kezdte a szezont, hogy három meccsen 11 találatot szerzett, majd ehhez jött még további négy gól. A hétvégén viszont olyat csinált, hogy nem volt számukra visszaút: öngólt lőtt. Bővebben ezen a linken olvashatsz Tóth Bence baklövéséről.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.