Szomorú bejelentés Liverpoolban, Arne Slot máris lemondott az aranyról?

Liverpool
PUBLIKÁLÁS: 2025. november 10. 09:25
Súlyos vereséget szenvedett a Liverpool az angol bajnokság rangadóján. Arne Slot vezetőedző elismerte, most nem is téma a bajnoki cím.

Két győzelem után fájó pofont kapott a Liverpool. Úgy tűnt, a gárda az Aston Villa és a Real Madrid elleni sikerekkel visszatért a nyerő útra, a Manchester City otthonában azonban Arne Slot angliai munkásságának eddigi legsúlyosabb verésébe szaladt bele a Pool. A hazaiak 3-0-ra nyertek, Szoboszlai Dominik végig a pályán volt, Kerkez Milos csereként próbált segíteni. A vezetőedző a meccs után őszintén beszélt a Vörösök jelenlegi céljairól.

Arne Slottal a Liverpool 11 bajnokiból ötöt elveszített a szezonban
Arne Slottal a Liverpool 11 bajnokiból ötöt elveszített a szezonban Fotó: Robbie Jay Barratt - AMA

A Premier League-ben címvédő gárda 11 forduló alatt az ötödik vereségét szenvedte el, ez már most több, mint az aranyérmes szezonban (akkor négy volt összesen a 38 forduló alatt). Arne Slot szerint nem is téma most a címvédés.

Sokat veszítettünk. A legutolsó dolog, amiről most beszélnünk kellene, az a bajnoki cím. Az a feladat, hogy meccsről meccsre eredményeket hozzunk, mielőtt egyáltalán a bajnoki versenyfutásról beszélnénk. A valóság az, hogy most a nyolcadik helyen állunk

- mondta Slot, aki szerint a 19. forduló után lehet reálisan értékelni a tabellát, amikor már az összes csapat játszott egymással. 

"Fejlődnünk kell. Meccseket kell nyerni, eredmények kellenek, minden másról csak azután lehet beszélni."

- mondta a holland szakember.

Arne Slot erre nem lehet büszke

A tabellán a Liverpool jelenleg csak a nyolcadik, a riválisok közül az éllovas Arsenal nyolc, a második helyezett Manchester City négy ponttal előzi meg a Vörösöket.

Premier League – ahol senki sincs biztonságban!

A világ legintenzívebb bajnokságában idén sincs üresjárat: a bajnok Liverpool és a Manchester United botladozásai is bizonyítják, hogy Angliában bárki képes legyőzni bárkit. Egy váratlan gól, egy kihagyott ziccer – és máris borul a papírforma. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is a legnagyobb sztárok között küzd hétről hétre a Premier League futballszentélyeiben, ahol minden forduló új történetet ír. A TippmixPRO-n most még izgalmasabbak az angol rangadók – tippelj, és éld át a futball legkeményebb bajnokságának hangulatát!

Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt! 

 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.