Rettegnek, hogy elveszítik Szoboszlait, döntöttek a fizetéséről

Szoboszlai Dominik
PUBLIKÁLÁS: 2025. november 10. 19:30
Már a riválisok is felfigyeltek arra, hogy a magyar játékos a Liverpool legjobbja. Szoboszlai Dominik fizetése komolyan megemelkedhet az új szerződéssel.

Harmadik liverpooli szezonjára a Liverpool legjobbja lett Szoboszlai Dominik. A magyar játékos középpályásként és védőként is bizonyítja, kihagyhatatlan a Pool keretéből. Ezt nem csak a csapatnál látják, de sajtóhírek szerint a riválisok szívesen elhappolnák válogatott csapatkapitányát. Éppen ezért a Liverpool vezetése mihamarabb hosszabbítani akar, ezzel pedig jócskán emelkedhet Szoboszlai Dominik fizetése.

Szoboszlai Dominik fizetése heteken belül emelkedhet
Szoboszlai Dominik fizetése heteken belül emelkedhet Fotó: Shaun Brooks - CameraSport

Szoboszlai jelenleg a bérlistán a csapat középmezőnyében található heti 120 ezer fonttal (52 millió forinttal). A szerződése még 2028 nyaráig érvényes, ugyanakkor a hírek szerint az angol riválisok, a Manchester City és az Arsenal mellett a Real Madrid is megkönyékezte a játékost. Liverpoolban persze rettegnek attól, hogy elveszítik őt, ezért lett sürgős téma a hosszabbítás. A klub a hírek szerint olyan összeget ajánl a labdarúgónak, amelynél csak hárman keresnek jobban a csapatban: az új megállapodással Dominik heti 200 ezer fontot, azaz 87 millió fontot fog kapni. Jelenleg ugyanennyit keres többek között a nyáron igazolt Florian Wirtz és Hugo Ekitiké is.

Szoboszlai Dominik fizetése jelenleg a 12.

A magyar labdarúgó bére most "csak" a 12. legmagasabb a Vörösknél. Szoboszlai új szerződésével csak hárman keresnének többet nála. Mohamed Szalah hetente 400 ezer fontot (174 millió forintot) visz haza, Virgil van Dijk 350 ezret (152 milló forintot), Alexander Isak pedig 280 ezret (122 millió forintot).

Premier League – ahol senki sincs biztonságban!

A világ legintenzívebb bajnokságában idén sincs üresjárat: a bajnok Liverpool és a Manchester United botladozásai is bizonyítják, hogy Angliában bárki képes legyőzni bárkit. Egy váratlan gól, egy kihagyott ziccer – és máris borul a papírforma. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is a legnagyobb sztárok között küzd hétről hétre a Premier League futballszentélyeiben, ahol minden forduló új történetet ír. A TippmixPRO-n most még izgalmasabbak az angol rangadók – tippelj, és éld át a futball legkeményebb bajnokságának hangulatát!

Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt! 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.