A közel 150 millió eurós (60 milliárd forint) csúcsigazolás, Florian Wirtz megszerezte az első gólját, a legújabb szerzemény, a 95 millió eurót (38 milliárd forint) kóstált Hugo Ekitiké pedig bemutatkozott a Liverpoolban a japán Jokohama ellen szerdán 3-1-re megnyert felkészülési mérkőzésen. Utóbbi feledhető játékára a Vörösök hívei szerint magyarázat a borzalmas gyep és az, hogy csak néhány napja csatlakozott Szoboszlai Dominikékhoz. Ugyanakkor a német Sport1.de összeállításában figyelmeztet: az Eintracht Frankfurt évek óta világszerte csodált összegekért értékesített csatárainak többsége csődöt mond a következő állomáshelyén.
Az ellenpélda rögtön az előző, téli távozó, Omar Marmus, aki 75 millió euróért (30 milliárd forint) igazolt a Manchester Cityhez, és tavasszal 16 Premier League-meccsen 7 gólt szerzett Pep Guardiola csapatában. A liverpooliak most abban reménykednek, hogy Ekitiké is beváltja majd a hozzá fűzött reményeket.
Az elődeik ellenben mintha el lennének átkozva! A frankfurtiak eladási rekordját – immár Ekitikével holtversenyben – tartó Randal Kolo Muaniért 2023 nyarán 95 millió eurót (38 milliárd forint) fizetett a Paris Saint-Germain. A francia sztárklubban azonban meg sem közelítette a Bundesligában mutatott gólerős játékát (50 mérkőzés, 26 gól, 17 gólpassz), és másfél évnyi szenvedés, 54 meccsen szerzett 11 találat után kölcsönadták a Juventusnak, ahol maradhat is, mert a PSG-nél már nem kérnek belőle.
A Real Madridnak 2019-ben 63 millió euróért (25 milliárd forint) elpasszolt Luka Jovics "teljesítménye" (51 meccsen 3 gól) még nagyobb csalódás volt új kenyéradójának. A szerb csatárt rövidesen kölcsönben visszaküldték Frankfurtba, majd ingyen megszerezte a Fiorentina, két éve pedig 500 ezer euróért (200 millió forint) az AC Milan – de miután sehol sem vált be, most július elejétől nincs csapata.
Sébastien Hallerért szintén 2019-ben a West Ham fizetett 50 millió eurót az Eintrachtnak, hogy aztán kevesebb mint a feléért elengedje az Ajaxhoz. Onnan Dortmund, illetve kölcsönjátékosként a Leganés és az Utrecht legyenek a követező állomáshelyei, miközben a hajdani csúcsértéke 45-ről 3 millió euróra zuhan vissza.
A portugál válogatott André Silvától az RB Leipzig szabadulna, pedig Gulácsi Péter és Orbán Willi csapata négy éve még 21 millió eurót (8,4 milliárd forint) adott érte a frankfurtiaknak. Náluk azonban nem vált be, mint ahogy kölcsönben a Real Sociedadnál és legutóbb a Werder Bremennél sem. Míg az Eintrachtnál 71 tétmérkőzésen 45 gól jött össze neki, Lipcsében már 110/27-re, a baszkonál 26/4-re, Brémában pedig 8/1-re romlott a mérlege.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.