"Ha sírni akarunk, sírni fogunk" - Diogo Jota halála után üzent a Liverpool edzője

Diogo Jota
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 13. 12:28
Arra nem lehet felkészülni, ami a Liverpoolra a következő hetekben, hónapokban vár. Diogo Jota tragédiája után úgy kell élni, ahogy azt a portugál focista tenné.

Mélyről kell visszatérni, de vasárnap megkezdi ezt az utat a Liverpool focicsapata. Az angol bajnok játékosait, vezetőit, szurkolóit július 3-án érte a sokkoló hír: autóbalesetben elhunyt a klub csatára, Diogo Jota. A mindig mosolygó fiú soha többet nem lesz ott velük, de érte is harcolni kell a jövőben. A gárda ma délután a Preston ellen játszik felkészülési meccset.

Diogo Jota
Diogo Jota 20-as számát is visszavonultatta a Liverpool Fotó: Jess Hornby

Az elmúlt napokról a gárda menedzsere, Arne Slot beszélt a klub hivatalos honlapján. A holland szakember elmondta, a tragédiában ismét bebizonyosodott, hogy mekkora klub a Liverpool: nem csak a gárda drukkerei, hanem szurkolók világszerte a csapat mellé álltak. Nekik, a játékosoknak és az edzőknek igenis megtiszteltetés és feladat, hogy ezért a csapatért dolgozhatnak, egyben kihívás is, hogy méltóak legyenek az együtteshez. Azt azonban nehéz egyik pillanatról a másikra megfejteni, mi a helyes viselkedés a jelenlegi helyzetben.

Gyakran feltesszük a kérdést: edzhetünk újra? Mosolyoghatunk újra? Lehetünk dühösek, ha éppen olyan a szituáció egy meccsen belül? A válaszom erre az, hogy a legjobb, ha úgy kezeljük a helyzeteket, ahogy Jota tette. Mindig önmaga volt, nem számított, hogy velem, a csapattársaival, a stábbal beszélt, mindig önmaga volt. Szóval próbáljunk meg mi is önmagunk lenni. Ha nevetni akarunk, nevetünk; ha sírni akarunk, sírni fogunk 

- mondta Slot, aki korábban a játékosokra bízta az is, vállalják-e a mai edzőmeccset. A labdarúgók egyöntetűen úgy voltak, csakis így emlékezhetnek méltó módon a barátjukra.

Diogo Jota most tudna igazán segíteni

Slot az interjúban kitért arra, korában ha baj volt, sokszor a portugálban bízott. Diogo Jota halála után ezt helyette kell megtenniük.

Amikor nehéz helyzetben voltunk, elég volt csak ránéznem Jotára és azt mondtam: most valami különleges kell tőled. És ő megtette. Szóval most nagyon nehéz időszakban vagyunk, de a feladat adott. Próbáljuk megtenni azt, amit Diogo oly sokszor tett. Ha nagyon nehéz, akkor próbálkoznunk kell egy kicsit keményebben

- mondta könnyekkel a szemében Slot.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.