A szakítás hátterében nem egy harmadik fél, nem is hűtlenség, hanem a klasszikus „eltérő életszakaszok” állnak – legalábbis 23 éves játékoshoz közeli források szerint. Cole Palmer állítólag nem tudta tovább elviselni, hogy barátnője, Connie Grace egyre többször vetette fel a házasság gondolatát, sőt, konkrét házassági ajánlatokat is tett neki. Az angol válogatott középpályás azonban úgy érezte, túl fiatal még ahhoz, hogy feleségül vegyen valakit – pláne ilyen nyomás alatt, így szinte elmenekült az esküvő elől.
Az angol sajtó információi szerint Grace már több mint egy éve próbálta rávenni Palmert egyfajta „szerződéses házasságra”, ám a futballista végig elutasító maradt. A helyzet végül odáig fajult, hogy Cole egyszerűen kilépett a kapcsolatból. A szakítás első jelei a közösségi médiában jelentek meg: a pár kölcsönösen kikövette egymást az Instagramon, ami a mai fiatalok körében szinte hivatalos bejelentésnek számít.
"Connie és Cole tinédzserkoruk óta ismerték egymást, de egy ilyen fiatal páros számára hatalmas kihívás, ha egy kapcsolat reflektorfénybe kerül. A házassági nyomás egyszerűen túl sok volt Cole számára."
Palmer pedig ezzel az egyszerű mondattal zárta le a témát:
"Nem akarok férj lenni, még fiatal vagyok ehhez"
- nyilatkozta a focista.
A szakítás után Palmer úgy döntött, távol tölti az időt, és a karibi Saint Kitts szigetére utazott – ez a sziget nagyapja szülőhelye is. A játékos állítólag nemcsak pihenni ment, hanem azért is, hogy közelebbről megismerje családi gyökereit, és „kitisztítsa a fejét” a viharos időszak után.
Connie Grace sosem vetette meg a posztolást a közösségi oldalaira, azonban az utóbbi időben egyre többet és egyre merészebb képeket tölt fel az Instagram oldalára, ami azt is jelentheti, hogy az influenszer nem sírja tele a párnáját a szakítás miatt és lehet már az új "férjjelöltet" keresi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.