Élete nagy lehetősége előtt áll a Szoboszlai-utódnak kikiáltott tehetség

középpályás
PUBLIKÁLÁS: 2025. június 20. 20:15
Sokan benne látják a magyar labdarúgás következő világsztárját. Nem véletlenül tartják Szoboszlai Dominik utódának Németh Hunort, aki Dániában pallérozódik gyermekkra óta, és nem véletlen, hogy a tehetségét látva a dán bajnokcsapat, a Köbenhavn ötéves szerződést kötött vele.

Németh Hunor hároméves kora óta Dániában él, ahol most 18 éves középpályás a dán rekordbajnok, az FC Köbenhavn legnagyobb tehetsége. A magyar futballban sokan az új Szoboszlai Dominiket látják benne, de ő ezt finoman visszautasítja, mondván, nem akar olyan terhet a nyakába venni, hogy ugyanolyan jónak kell lennie, mint a Liverpool klasszisának. Holott nem véletlen a dicséret, hiszen akik ismerik, azt mondják, hogy a 18 éves tehetség abban feltétlenül hasonlít Szoboszlaira, hogy a téthelyzet kihozza belőle az extrát, ráadásul középpályásként a hatos és a nyolcas posztokon érzi magát a legjobban.

A Szoboszlai-utódnak kikiáltott Németh Hunor nem szereti, ha ekkora terhet kell cipelni, mint az, hogy a Liverpool sztárjához hasonlítják
A Szoboszlai-utódnak kikiáltott Németh Hunor nem szereti, ha ekkora terhet kell cipelni, mint az, hogy a Liverpool sztárjához hasonlítják
Fotó: Kovács Tamás

Németh megtette az első komoly lépést Szoboszlai nyomába, ötéves szerződést kapott a dán bajnoktól

Németh Hunor nyolcéves volt, amikor Dánia legnagyobb klubja, egyben rekordbajnoka, az FC Köbenhavn kiszúrta magának és leigazolta az U10-es csapatába. A Magyar Nemzet megírta, most tíz évvel később a küszöbén áll annak, hogy bemutatkozzon a felnőttek között, ugyanis klubjával ötéves szerződést írt alá és végleg átkerült a felnőtt csapat keretébe.

A családomnak, és nekem is sokat jelent ez a hosszú távú szerződés, már nagyon vártam ezt a napot. Érzésem szerint az elmúlt fél évben minden téren fejlődtem, felvettem a ritmust az első csapatnál. Ehhez nyilván idő kellett, de immár készen állok, hogy a felnőttek között bizonyítsak. Most az a legfontosabb, hogy jól sikerüljön a nyári felkészülés, utána pedig szeretném kiharcolni a helyem a csapatban. Első lépésként szeretnék minden találkozón keretben lenni, utána pedig rendszeresen a kezdőcsapatban helyet kapni. Majd meglátjuk, hogy ehhez mennyi idő kell, de a hosszú távú célom, hogy az együttes egyik meghatározó játékosává váljak

– mondta az aláírást követően Németh Hunor.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.