„Mindig is magyarnak éreztem magam" − Szoboszlaival akar együtt játszani a dán anyanyelvű tinisztár

Németh Hunor
PUBLIKÁLÁS: 2025. június 18. 19:30
Újabb nagy magyar tehetség bukkant fel külföldön, a dán FC Köbenhavn színeiben már a felnőttekkel edz és a bemutatkozásra vár. Németh Hunort 3 éves kora óta minden Dániához köti, elárulta, mégis miért Magyarországot választja.

A szíve egyértelműen Magyarország felé húzza, nem csoda, hogy a magyar válogatott mezét húzza magára. Németh Hunor végigjárta a korosztályos nemzeti csapatokat 14 éves korától, immár a Marco Rossi vezette felnőttek előszobájának számító U21-es együttesben szerepel. Pedig hiába született Győrben, az óvodát már Dániában kezdte el, a dán az elsődleges nyelve. Persze magyarul is remekül beszél, nyilatkozott is az anyanyelvén a Magyar Nemzetnek.

NÉMETH Hunor; PERRET, Troy
Németh Hunor számára nem volt kérdés, hogy Magyarországot válassza / Fotó: Koszticsák Szilárd

Sosem csábított igazán, hogy dán válogatott legyek, mert én mindig is magyarnak éreztem magam. Ez már akkor eldőlt bennem, amikor 2016-ban a családommal és a barátokkal néztük az Eb-t, amelyen a magyar válogatott Portugália és Ausztria elleni meccsei örök emlékek nekem. Akkor fogott meg igazából, hogy milyen szép lehet a magyar válogatottban játszani, és arra gondoltam, ha egyszer felnőtt leszek, én is ezt akarom átélni. 

Az akkori válogatottban Gera Zoltán és Dzsudzsák Balázs volt az a két játékos, akik a legjobban magukkal ragadtak, meg persze Király Gábor a szürke mackóalsója miatt.

De a legnagyobb élmény az volt, ahogy otthon összegyűltünk szurkolni, és ahogy eljutott a csapat a nyolcaddöntőig – árulta el Hunor. 

Németh Hunor példaképei

A 18 éves, a Köbehavn felnőttcsapatának szerződtetett középpályása elárulta, hogy Luka Modric, a Real Madrid aranylabdása inspirálja a leginkább, Dániában a játéka alapján hasonlították is már a horvát legendához. Ezt a párhuzamot azonban – csakúgy, mint az idehaza gyakori „új Szoboszlai” klisét – finoman visszautasítja.

Modric valaha a világ egyik legjobb középpályása volt, Dominik pedig már a Liverpool sztárja. 

Nem akarok olyan terhet a nyakamba venni, hogy nekem ugyanolyan jónak kell lennem, mint Luka Modric vagy Szoboszlai Dominik.

A saját utamat járom, és majd meglátjuk, meddig jutok rajta – mondja Németh Hunor. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.