Ha egy kicsit idegeskedett a Paks amiatt, hogy az Európa-liga selejtezőjében esetleg nem lesz, aki gólt rúgjon a román kupagyőztes CFR 1907 Clujnak, az most megnyugodhat. Ugyanis az előző szezon gólkirálya, Böde Dániel a nyári szünetben sem felejtette el, hogy merre van az ellenfél kapuja. A 38 éves legenda ugyan kihagyta a csapat első edzőmeccsét, ám a Kalocsa elleni stadionavatón már ott volt a többiek között, és megmutatta, még mindig jó az öreg a háznál.
A Paks mindenesetre nem takarékoskodik a gólokkal a nyári felkészülés eddigi meccsein ugyanis a harmadosztályú Budaörsnek hatot, míg a vármegyei első osztályú Kalocsának 15 (!) gólt lőttek, azaz számukra már két meccs alatt meglett a nyerő 21.
Utóbbi gólkavalkádból már az előző szezon gólkirálya is kivette a részét: a 18., a 22., a 24. és a 30. percben is betalált, azaz 12 perc elég volt számára a mesternégyeshez.
Háromszor ünnepelhetett a saját nevelésű, 20 éves támadó, Pesti Zoltán is, míg a korábbi válogatott csatárok, Ádám Martin és Hahn János is betalált, azaz a paksi csatárok igencsak jó formában várják a nemzetközi kupaszereplést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.