Amikor áttanulmányozzuk a bőrünket, nem feltétlenül tudjuk meghatározni, pontosan mi is az adott képlet. Ha bizonytalanok vagyunk, hogy vajon tényleg anyajegyet látunk-e, vagy ha változást észlelünk a képlet megjelenésében, mindenképpen ellenőriztessük azt bőrgyógyásszal. Ugyanakkor dr. Rózsa Annamária (https://www.anyajegyszurokozpont.hu/munkatarsak/borgyogyasz/rozsa-annamaria), az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza arra hívta fel a figyelmet, hogy az anyajegyszűrés akkor is fontos, ha nincsenek feltűnő képletek, változások a bőrön.
Az anyajegyszűréssel kapcsolatban el kell oszlatni azt a tévhitet, hogy csak a feltűnő, gyanús, „csúnya” bőrképletek szorulnak alaposabb vizsgálatra. A bőrrák bizonyos típusai és stádiumai sokszor egyáltalán nem szembeszökőek egy laikus számára.
A basalioma például eleinte apró, fénylő, tömött csomónak tűnhet, ami idővel kifekélyesedhet, vagy varasodhat, ami miatt hegnek, sebnek tűnhet, de az esetek nagy részében nem tűnik olyasminek, ami mindenképpen gyanút kelt. A laphámrák szintén egy kezdetben jelentéktelennek tűnő bőrképletnek tűnik, később azonban érzékennyé válhat, vérezhet és viszkethet is, megvastagodhat, esetleg ki is fekélyesedhet.
A kezdődő melanoma sem nagy, vérző, erős színű anyajegynek tűnik. Eleinte nem feltétlenül nagyobb 1-2 milliméternél, és a bár a noduláris melanoma (ami egy bőrből kiemelkedő daganat), tipikusan kékes-fekete, de tartalmazhat szürke, fehér, barna, piros részleteket is, és álcázhatja is magát ugyanolyan színnel, mint a körülötte lévő bőr.
Összegezve tehát elmondható, hogy egyáltalán nem csak a feltűnő anyajegyeket érdemes orvossal ellenőriztetni, sokszor a rendszeres szűrésen korán kiszűrt, apró bőrképlet bizonyul bőrráknak. Ez a korai felismerés és a szakszerű, sebészi eltávolítás pedig akár életet is menthet. Már akár a legveszélyesebbnek tartott melanomáról is érdemes tudni, hogy korán felfedezve és kezelve 98%-os lehet az ötéves túlélés esélye - hangsúlyozza dr. Rózsa Annamária, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza. - Különösen hasznos e tekintetben a teljes testtérképes anyajegyszűrés, ami professzionális segítséget ad az összehasonlításhoz, a változások követéséhez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.