Nyár, meleg, víz: a gyerekek ezeket hallva azonnal indulnának a strandra. A felnőtteknek viszont nemcsak a külső felfrissülésről, de a belső hidratálásról is gondoskodniuk kell, hiszen a kicsik maguktól jellemzően nem isznak eleget. A gyerekek testi és lelki egészségét szem előtt tartó K&H gyógyvarázs ahhoz ad most tippeket, hogyan vegyük rá játékosan a gyerekeket az elegendő folyadékbevitelre, és mikre figyeljünk a vízparton.
A nagy hőségben a víz a legjobb barátunk – belülről hidratál, kívülről felfrissít. Gyermekek esetén azonban különösen oda kell figyelnünk, mennyit isznak belőle, és milyen helyen fürdenek. Nyáron ugyanis a leggyakoribb gyerekbetegségek közé a kiszáradás és a különböző fertőzéses megbetegedések sorolhatók. A K&H gyógyvarázs, a gyermekek egészségének elkötelezett támogatójaként összegyűjtötte, mire figyeljünk a vízzel kapcsolatban.
Ha a gyerek nem akar inni
Nyáron kiváltképp fontos, hogy pótoljuk az izzadás során elvesztett folyadékot. Mivel a kicsik szomjúságérzete általában nem jelentkezik időben, ha magától jelzi, hogy szomjas, az általában már a kiszáradás első jele. A megfelelő hidratáltságra tehát a szülőnek kell figyelni. Játékos trükkök bevetésével azonban elérhetjük, hogy a kicsi örömmel igyon.
Pancsolási kisokos
A gyerekeknek a vízről leginkább a fürdés jut eszébe, hiszen a nyári melegben egész nap lubickolnának. Nem mindegy ugyanakkor, hogy hol és mint pancsol a gyerek, ezeket a tanácsokat érdemes megfogadni:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.