A savanyított és fermentált zöldségek egyre népszerűbbek az egészségtudatosan táplálkozók körében. Természetesen nem mindenkinek javasoltak, például legyünk óvatosak, ha magas vérnyomással küzdünk, a jelentősebb sótartalom ugyanis elképzelhető, hogy problémát okozhat nálunk.
Emellett viszont számos pozitív élettani hatással is bírnak. Mindenek előtt azonban szögezzünk le egy fontos különbséget a savanyított és fermentált zöldségek kapcsán! Cikkünkben akkor beszélünk savanyított zöldségekről, ha ecetben lettek eltéve, fermentáltakról pedig abban az esetben, amennyiben természetes módon fermentáltak, savanyítottak. Mindkét típus levének vannak előnyös tulajdonságai, de nem ugyanazok. Lássuk, melyek ezek!
Mindkét variáns magas sótartalmú, ez a tulajdonságuk akkor jön jól, ha célunk, hogy testünk folyadékszintje ne csökkenjen. Például előnyös, amikor hosszasan, legalább egy órán keresztül edzünk, hiszen az izzadás miatt sok folyadékot veszítünk, és izmaink emiatt begörcsölhetnek. Egy egyetemi tanulmány szerint ilyen szituációkban többek között az uborka leve a sima víznél is hatásosabb lehet.
Erre a fermentált, és nem az ecetes fajta az ajánlott. A lé probiotikus komponensei segítenek megőrizni emésztőrendszerünkben a baktériumok egyensúlyát.
Ilyenkor pedig ecetes savanyúságra lesz szükségünk. Az ecet ecetsavtartalma megakadályozza, hogy szervezetünk megeméssze a keményítő egy részét, tehát kevesebb keményítőt emésztünk meg, és így kevesebb kalória kerül a véráramunkba.
A magas vércukorszint kettes típusú cukorbetegség kialakulásához vezethet. Az ecet csökkenti a vércukorszintünket, és javítja szervezetünk reakcióját az inzulinra.
Ez inkább csak városi legendának számít, de sokan esküsznek például az uborkalére csuklás esetén.
Pont úgy, ahogy az izomgörcsök ellen hasznos mindkét variáns, segíthetnek csökkenteni a menstruációs görcsök intenzitását is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.