Bár már feloldották a COVID miatti korlátozásokat, a vírus még mindig velünk van.
Vannak, aki nem voltak szerencsések és többször is elkapták a koronavírust, mások a poszt-covid tünetektől szenvedtek. Ha nem rég voltál beteg, biztos, benned is felmerült, hogy vajon meddig tart az immunitásod.
Nem egyértelmű, hogy meddig tart egy gyógyult covid fertőzött ellenállása a vírusnak, de a legtöbb ország 90 napra, vagyis kb. három hónapra teszik. Nagyjából ennek a letelte után várható az újrafertőződés – számol be a Promotions.hu.
A COVID megjelenése óta már megfigyelték, hogy a második fertőzés általában enyhébb lefolyású, mint az első. A Yale School of Public Health 2021. októberi tanulmánya arról számolt be, hogy a beoltatlan embereknek legfeljebb 61 hónapig immunisnak kell lenniük az újrafertőződés ellen. Ezeket az adatokat azonban az omikron variáns megjelenése előtt rögzítették és publikálták.
Egy 2021. decemberi dél-afrikai tanulmány szerint az omikronnal való újrafertőződés kockázata háromszor nagyobb, mint a vírus korábbi törzsei esetében.
Tehát valószínűleg van némi immunitása a vírussal szemben annak, aki korábban átélte, de nem világos, hogy pontosan meddig tart. Valamint még legalább öt napig megfertőzhetünk másokat a tünetek kezdetétől számítva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.