Hamarosan megszelídül a járvány – állítja a neves biológus

Hamarosan megszelídül a járvány – állítja a neves biológus

járvány
PUBLIKÁLÁS: 2022. január 26. 10:16
Dr. Széll Márta molekuláris biológus, a Szegedi Egyetem rektorhelyettese szerint a járvány és a COVID-19 betegség lefolyásának egyéni különbségei mögött genetikai eltérések is állnak.

Dr. Széll Márta molekuláris biológus, a Szegedi Egyetem rektorhelyettese szerint a járvány és a COVID-19 betegség lefolyásának egyéni különbségei mögött genetikai eltérések is állnak.

A biológus munkatársaival elsősorban örökletes betegségek genetikai hátterét kutatják. A COVID-19 járvány kitörését követően pécsi kollégáival indítottak egy nagyszabású programot, amelynek során az a céljuk, hogy olyan géneket és génvariánsokat azonosítsanak, amelyek meghatározzák, illetve befolyásolják azt, hogy a SARS-CoV-2 vírussal történt megfertőződést követően milyen súlyos tünetekkel vészeljük át a betegséget.

"Az elmúlt 2 év tapasztalatai és a nemzetközi irodalomban megjelent eddigi eredmények arra utalnak, hogy a betegség lefolyásának egyéni különbségei mögött genetikai eltérések (is) állnak. Egy másik, most induló kutatási programunkban pedig a poszt-COVID súlyosságát meghatározó, elsősorban immunológiai tényezőket fogunk azonosítani. Ebben Búzás Krisztina kolléganővel dolgozunk együtt, aki egyetemünk Immunológia tanszékének a vezetője. Búzás tanárnővel az elmúlt időszakban számos olyan ismeretterjesztő anyagot is összeállítottunk, amely a COVID-19 betegség immunológiai hátterét mutatja be közérthető formában, valamint védőoltásoknak a járvány elleni védekezésben betöltött kiemelkedő szerepét hangsúlyozza" - mondja Dr. Széll Márta.

Fotó: MTI/Vajda János

- Még mindig vannak, akik nem hisznek az oltásban.

– Számomra már az alapfelvetés is értelmezhetetlen! A súlyos COVID-19 betegség kialakulásával szemben a védőoltások hatékonyságát nagyszabású klinikai vizsgálatok által szolgáltatott tények és az elmúlt egy év tapasztalatai is egyértelműen bizonyítják. Ez nem hit kérdése. Ez olyan, mintha hit kérdése lenne a Holdfázisok ténye, vagy az a tény, hogy a bálnák vízi emlősök.

- Honnan érdemes tájékozódni?

– A hiteles tájékoztatást a hazai egészségügyi szolgáltatók, a felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek virológiával, epidemiológiával, immunológiával foglalkozó szakemberei adják, illetve azok a betegágy mellett hősiesen helytálló orvos kollégák, akik az elmúlt 2 évben a COVID-19 betegség klinikai ellátását végzik. Óva inteném a tudományterületen járatlan honfitársaimat attól, hogy a COVID-19 járvánnyal és a súlyos betegség kialakulását megakadályozó védőoltásokkal kapcsolatos tudásuk gyarapítása céljából elsősorban a közösségi média különböző csatornáira támaszkodjanak.

- Gyakran hallunk egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat akár szakemberektől is. Mi ennek az oka?

– Az elmúlt két évben a COVID-19 pandémia hihetetlen fordulatokat véve száguldott keresztül az emberiségen. Elég csak azt megemlítenünk, hogy a járvány kitörése óta milyen sokfajta mutáns SARS-CoV-2 vírustörzs keletkezett, és hogy ezek milyen nagymértékű eltéréseket mutatnak fertőzőképességük és az okozott betegség súlyosságának meghatározása szempontjából. További a járvány lefolyását meghatározó tényező a szezonalitás, illetve az is egyértelmű mostanra, hogy a különböző populációk különböző fogékonyságot mutatnak a fertőzésre, illetve a betegség súlyossága is eltérhet közöttük. Ezeknek az eltéréseknek nagyrészt genetikai okai vannak. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy immáron egy éve a különböző védőoltások is a rendelkezésünkre állnak. Ha átgondoljuk a fentieket, szerintem egyáltalán nem csodálkozhatunk rajta, hogy a COVID-19 járvánnyal kapcsolatos állásfoglalások még a legfelkészültebb szakemberek esetében is hónapról hónapra változhatnak.

A folytatásért KATTINTS IDE!

Olvasd el ezt is!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.