Ezt nem árt tudnod ha rendszeresen kávézol vagy teázol

tea
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 18. 11:45
Több mint 360 ezer, az Egyesült Királyságban élő idős felnőtt egészségügyi adatait vizsgálták 11 éven át a kutatók, hogy kiderüljön, a tea- és/vagy kávéfogyasztás hosszú távon milyen hatással lehet az egészségre.

Több mint 360 ezer, az Egyesült Királyságban élő idős felnőtt egészségügyi adatait vizsgálták 11 éven át a kutatók, hogy kiderüljön, a tea- és/vagy kávéfogyasztás hosszú távon milyen hatással lehet az egészségre.

Az elmúlt években számos olyan kutatást végeztek a tudósok, amellyel azt akarták kideríteni,milyen hatással van az emberi szervezetre a kávéfogyasztás. Volt, amelyikből az derült ki:érdemes naponta többet is inni, de volt, amelyiknél arra a megállapításra jutottak a szakemberek, hogyaki túl sok kávét iszik, annak kisebb lesz az agya.

Most egy újabb kutatási eredmény látott napvilágot, amire érdemes lehet odafigyelni – már csak azért is, mert a kávé mellett a teafogyasztásról is szó esik benne.

A tudósok 11 éven át vizsgálták a brit felnőttek kávé- és teafogyasztási szokásait, és azt, hogy ez milyen hatással van a szervezetükre. APlos Medicine-benmegjelent tanulmány szerint azoknál az Egyesült Királyságban élő egészséges, idős felnőtteknél, akik rendszeresen fogyasztanak kávét és/vagy teát,

kisebb valószínűséggel alakul ki agyvérzés és demencia, mint azoknál, akik egyiket sem itták.

A kutatáshoz összesen 365 682, 50 és 74 év közötti ember egészségügyi adataira fókuszáltak – olyanokra, akik korábban nem kaptak agyvérzést és nem szenvedtek demenciában sem. A résztvevők egészségügyi adatait átlagosan 11,4 éven át követték figyelemmel, egészen 2020-ig.

Fotó: Pixabay

Az alanyokat különböző csoportokra osztották azok alapján, hogy mennyit fogyasztanak egyik vagy másik italból: napi 2–3 csésze kávét, napi 3–5 csésze teát, vagy napi 4–6 csésze kávét és teát. A tudósok azt találták, hogy azoknál, akik rendszeresen ittak kávét és teát, 28 százalékkal kisebb volt a demencia, 32 százalékkal pedig az agyvérzés kialakulásának kockázata azokhoz képest, akik egyikkel sem éltek. A vizsgálat ideje alatt összesen 5079 embert diagnosztizáltak demenciával, 10 053-an pedig agyvérzést szenvedtek.

Az eredmények azt sugallják, hogy a kétféle ital mérsékelt bevitele csökkentheti a két probléma kialakulásának kockázatát.

AGizmodoszerint bár a tudományos eredmény nem erősíti meg, hogy a kettő között lenne ok-okozati összefüggés, az adatok alapján úgy tűnik, a főzött italok fogyasztása bizonyos egészségügyi előnyökkel járhat.

Foto:123rf.com

A tanulmány szerzői azt is megjegyezték, hogy az általuk használt egészségügyi adatokat az Egyesült Királyság biobankjából vették, az oda mintát adó önkéntesek pedig általában jó egészségi állapotban vannak. Ettől függetlenül a kutatási eredmény egy igen érdekes adalék ahhoz a vitához, hogy vajon mennyire egészséges kávét/teát inni, és ha az, akkor mi lehet az a mennyiség, amit mértékletes fogyasztásnak nevezhetünk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.