COVID - Megvan az 5-12 évesek oltásának időpontja

COVID - Megvan az 5-12 évesek oltásának időpontja

járvány
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 29. 05:33
Kásler Miklós bejeletette, hogy mikor kezdik oltani az 5-12 éves korosztályt COVID ellen.

Kásler Miklós bejeletette, hogy mikor kezdik oltani az 5-12 éves korosztályt COVID ellen.

"Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a járványkezelés azzal, hogy az Európai Gyógyszerügynökség 2021. november 25-én engedélyezte az 5-12 év közötti gyerekek oltását Pfizer vakcinával. Egy olyan korcsoport kaphat most védelmet, akik eddig csak oltás nélkül tudtak védekezni saját szerveztükre voltak utalva. Fontos, hogy a járvány letöréséhez ebben a korosztályban is magas átoltottságot érjünk el" - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

2021. december 20-át követően az 5-12 év közötti gyermekek számára is elérhető lesz a Pfizer vakcina.

"Magyarország készen áll gyermekeink oltásának a megszervezésére, van elég Pfizer-vakcina és a kormány a gyermekek oltására való további Pfizer vakcinákat kötött le. Arra kérek minden szülőt, hogy mérlegelje gyermekének beoltását" - tette hozzá a miniszter.

Ez is érdekelhet!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.