Megérkezett a tavasz, amellyel együtt a jó idő is. A hideg téli időszak után, megkezdődik a tavaszi nagytakarításoknak és a lakásfelújításoknak a szezonja.
A pandémia harmadik hulláma alatt is érvénybe vannak a szigorítások, melynek következtében még mindig időnk nagy részét otthonunkba szorulva tudjuk csak eltölteni. Ez remek lehetőség arra, hogy lakóingatlanunkat a legjobb állapotába pofozzuk, akár saját kezűleg, akár szakember segítségének igénybevételével. Cikkünkből kiderül, hogy egyedül mit érdemes és mit nem elvégeznünk a otthonfelújítás során illetve, hogy milyen buktatói is lehetnek az idén hatályba lépő otthonfelújítási programnak.
Abban az esetben, ha úgy döntünk, hogy a saját két kezünkkel szeretnénk felújítani meglévő vagy leendő lakóingatlanunkat, nem árt néhány dolgot ennek a mérlegelésekor figyelembe vennünk. Első körben, hogy valóban olcsóbb lesz-e a felújítás költsége. Az igaz, hogy a munkaköltségeket megspóroljuk, de felmerülhetnek olyan nem vár kiadások a munka folyamán, amit nem vettünk igazán számításba. Többek között ilyen lehet a munkaeszközök beszerzésének a költsége, ami az egyes munkafolyamatok elvégzésére elengedhetetlen lehet. Semmiféleképpen sem érdemes szakember nélkül belevágni olyan munkálatokba, mint a betonozás; tetőfedés; ablakcsere; burkolás; villany-,gáz- vagy vízvezeték korszerűsítése, javítása. Mivel nem vagyunk szakemberek a hibázási lehetőség sokkal nagyobb, melynek kijavítása újabb kiadást jelenthet majd a számunkra. Nem beszélve arról, hogy egy-egy munkafolyamat sokkal több időt is igénybe vehet a részünkről.
Persze vannak olyan felújítási munkálatok, mint kisebb javítás, szobafestés, fugázás vagy a kád szélének kiszilikonozása, amelyek némi kézügyességgel és bátorsággal szakember nélkül is elvégezhetők. A saját magunk által végzett munkáknak sok előnye is lehet, mint például:
A lakásfelújítók több mint fele a fűtésszámláját csökkentené, de csak kevesen kérik ki szakember véleményét arról, hogy mivel és hogyan szigeteljék lakásukat, házukat.
Ha már eldöntöttük, hogy saját magunk végezzük el a munkálatokat, akkor már az alapanyagokba is érdemes a környezetbarát, minőségi fajta változatokat választani. A különféle bútorokhoz, burkolatokhoz használt ragasztók vagy akár maguk a festékek is tele vannak mérgező, láthatatlan, illékony szerves vegyületekkel, melyek több mint 10 év múlva is károsítják az egészségünket. A környezetbarát falfestékek terén számos alternatív lehetőség áll a rendelkezésünkre. Ezek közül érdemes olyat választani, amely penészedés gátló is egyben.
Ha az otthonfelújítási támogatás igénybevételében gondolkodunk, érdemes alaposan utána járnunk, hogy pontosan milyen munkálatokra lehet igénybe venni ezt a támogatást. Számos olyan eset van, melyre nem kaphatjuk meg a támogatást. Ebbe a kategóriába tartozik a saját kezűleg szakember nélkül végzett felújítás is, a nem beépíthető konyhabútor, illetve ha olyan helységet szeretnénk felújítani, amely nem ugyan azon az ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található, mint a felújított lakás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.