Azok akik már unják a szokásos futás, úszás, biciklizés mozgásformákat, íme néhány érdekes, őrült sportág, amihez talán kedvet kapnak.
Lábujj szkander
Ez furcsa sport szintén angol “találmány”. Az elsőlábujj szkanderbajnokságot egy angliai kocsmában rendezték meg. Az első bajnokságot egy kanadai turista nyerte meg. Az 1970-es évek óta, bármennyire is hihetetlen, világbajnokságként kerül megrendezésre a lábujj szkander. A szabályok nagyjából a hagyományos szkanderrel azonosak, azzal a különbséggel persze, hogy itt képtelenség lenne teljesen az asztalra vinni az ellenfelet, ennek megoldására szolgál a játéktér. A lábujj szkander egyik legnevesebb bajnoka Paul “Toeminator” Beech.
Sajtgurító Verseny
ASajtgurító Versenya 15. század óta rendszeresen megrendezett esemény az angliaiGlouchestershiremegyében, aCooper’s Hilllankáin. A lejtőn útnak indítanak egy kerek sajtot és a résztvevők utána iramodnak, hogy elkapják, mielőtt a domb aljára ér. A sajtgurító versenyen összesen négy futamot rendeznek, egyenként 15 indulóval. A futamok győztesei megnyerik a sajtot, a második helyezettek 10 fontot, a harmadikok 5 fontot kapnak. Vagyis az nem állítható, hogy a pénznyeremény motiválná a lelkes versenyzőket. Mivel ameredek hegyoldalona lehető leggyorsabban száguldanak le asajtgurítók, csak kevesen ússzák meg kisebb-nagyobb sérülések nélkül. Az esemény első írásos említése az 1850-es évekből való, amiben az egyik 1700-as évek végi versenyről történik említés. A hatóságok már többször betiltották azőrült versenyt,mivel nagyon sokan megsérülnek, de ez nem riasztja vissza a résztvevőket.
Mobiltelefonhajító verseny
A mobiltelefonhajító verseny, mely túlhajszolt menedzsereknek is bátran ajánlható megkönnyebbülésként, több mint tízéves múltra tekint vissza. A versenyzők több kategóriában is indulhatnak, van, ahol a távolság lényeges, de a dobások esztétikája és koreográfiája is megmérettetésre kerül.
Nem csak Te vagy az egyetlen, aki megfogadta, hogy újra elkezd mozogni. Fontos, hogy Önmagadért tartsd be a fogadalmad és inkább elhatározásként legyen Benned megfogalmazódva, hiszen az újévi fogadalmakból ritkán valósulnak meg és ez jelentősen görcsössé tesz.
Sepak takraw
A Sepak takraw egy több mint 500 éves múltra visszatekintőtávol-keleti sport. Általában két 3-3 fős csapat játssza egymás ellen egy röplabda pályához hasonló játéktéren. A játék lényege is ugyanaz, a körülbelül fejmagasságban lévő háló felett kell átjuttatni a labdát, úgy hogy lehetőleg az ellenfél térfelén essen le. A labda régen bambuszból készült, ma már inkább műanyagból fonják. A sportág igazi különlegessége, hogy a játékosok hihetetlen,harcművészetekrejellemző mozdulatokra képesek. Az igazi profik hihetetlen látványos forgó rúgásokkal és szaltókkal próbálják megszerezni a pontot. Az egész egyfajtaharcművészetés labdajáték keverékeként írható le. Érdemes megnézni az alábbi videót.
Lápmerülés
A lápmerülés sportja viszonylag friss, az elsőWorld Bog Snorkelling Championship1985-ben került megrendezésre. A helyszín a Waen Rhydd nevűmocsárban ásott 55 méter hosszú árok. A táv a megtétele nem jelent különösebb fizikai próbatételt, a nehézséget inkább az orrfacsaró szag és a nyálkás növényekkel való küzdelem okozza. A neheze pedig csak a verseny után következik, ugyanis igen gyakoriak a mocsári lubickolás után a különböző fertőzések. Ennek ellenére minden évben több százan neveznek be a versenyre.
Feleségcipelés
Az elmúlt években egyre nagyobb ismertségre és népszerűségre tett szert ez az alig egy évtizedes múltúfeleségcipelés. A verseny gyakorlatilag egyakadályfutás, azzal a nehezítéssel, hogy a 253 méteres távot a férfiaknak a feleségükkel a nyakunkban kell megtenniük. Az első megmérettetést a finnek rendezték, azóta a világ több országában is rendeznek bajnokságokat. A nyertes a felesége súlyának megfelelő sört kap.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.