Az országos tisztifőorvos változtatást sürget a hazai oltási stratégiát illetően. Ennek oka, a koronavírus harmadik hullámának elindulása.
"Tudunk változtatni bizonyos mértékig az oltási stratégiánkon". Ennek az a célja, hogy minél több embernek adjuk be a védőoltásnak legalább az első adagját minél rövidebb időn belül, hogy minél többen legyenek védettek, ha nem is teljes mértékben, de jelentős százalékban - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján pénteken.
"Azt látjuk, hogy az oltóanyagok szinte mindegyikénél már az első oltást követően mérnek 50-75 százalékos védettséget" - mondta Müller Cecília. Ez azért nagyon fontos, mert ez a szint elegendő ahhoz, hogy a betegség lefolyása ne legyen súlyos, ne járjon szövődményekkel, s főleg ne halálozással. Fontolgatják az AstraZeneca-oltóanyag esetében a második dózis beadási protokolljának és életkori korlátozásainak módosítását.
"Az AstraZeneca esetében megjelentek olyan közlemények, amelyek szakmai alapon is arra motiválja a döntéshozókat, az egészségügyi szakmát, hogy módosítsunk az alkalmazáson, úgyhogy fogunk is a jövőben" - fogalmazott.
Rendkívüli mértékben emelkedik a fertőzöttek száma, "mindenkinek meg kell tennie a magáét", hogy megtörjön a pandémia harmadik hullámának erőteljes növekedése - közölte az országos tisztifőorvos.
Müller Cecília beszámolt arról, hogy a kedvezőtlen adatokat az új variánsok okozzák, amelyek fertőzőképessége, erőteljesebb, reprodukciós rátájuk 70 százalékkal nagyobb a korábban ismert koronavírusénál és az első adatokkal ellentétben súlyosabb megbetegedést is eredményezhetnek.
Csütörtökön a koronavírus dél-afrikai mutációját is kimutatták Magyarországon, a variánst a Neumann Diagnosztikai Laboratórium mutatta ki, és elküldte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) labornak megerősítő vizsgálatra. A fertőzött egy korábban Zambiában járt kollégájával érintkezett.A brazil és a dél-afrikai vírusmutánsok nehezebben kezelhetők, ellenállóbbak, az antitestek nehezebben tudnak megküzdeni velük, ezért előfordulhat, hogy valaki újrafertőződik.
Ismertetése szerint február 25-én a brit mutációt az NNK laboratóriumában 418, a cseh mutációt 9 embernél mutatták ki, 38 főnél különböző variánsokat találtak, amelyek azonban járványügyi szempontból nem viselkednek eltérően az ismert vírustól.
A brit vírusmutációról megállapították, hogy általa okozott fertőzésnél általában hosszabban zajlik a betegség, tovább tart a köhögés, többen számolnak be lázról, hosszabb a lábadozás, nagyobb fokú fáradtság kíséri a betegséget. Tovább tart a vírus ürítése is, ezért hosszabban fertőzőképes. Jó hírnek nevezte, hogy a szakirodalom szerint a jelenleg alkalmazott védőoltások hatásosak a brit mutánssal szemben.
"Csak az egyéni és a közösségi védelem fog minket a járványból kivezetni" - hangsúlyozta Müller Cecília, kérve a járványügyi, higiéniai szabályok szigorú betartását és azt, hogy "akit megszólítanak" éljen az oltás lehetőségével.
Beszámolt arról, hogy csütörtökön az Astra-Zeneca vakcinájából 74 400, a Moderna oltóanyagából 40 800 adat érkezett Magyarországra, és márciusban újabb 500 ezer adag kínai vakcinát várnak.Müller Cecília megerősítette: aki regisztrált a védőoltásra, az húsvétig megkapja legalább az első vakcinát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.